Nem változik a Liga 1 lebonyolítása – Culio visszatért Kolozsvárra

Culio hat év elteltével ismét szerződést kötött a CFR-rel •  Fotó: Facebook

Culio hat év elteltével ismét szerződést kötött a CFR-rel

Fotó: Facebook

Július derekán, változatlan versenykiírás szerint rajtol el a labdarúgó-Liga 1 2017–2018-as szezonja.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. június 27., 17:342017. június 27., 17:34

2017. június 27., 17:502017. június 27., 17:50

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem változik a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság versenykiírása a 2017–2018-as szezonban: az elmúlt idényben megismert körmérkőzéses alapszakasz után a hat legjobb játszik majd a playoffban az elsőségért, míg a nyolc gyengébb együttes az alsóházi rájátszásban harcol a bennmaradásért.

Erről a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó tanácsa döntött keddi ülésén, amelyen a bukaresti sportsajtó egybehangzó beszámolói alapján megerősítették azt is, hogy

a pontvadászat már július derekán, a 14–16-ai hétvégén elkezdődik.

Korábban, mint ismeretes, az FRF holland szakembereket bízott meg a rendszer átalakításával, de az általuk bemutatott kiírás meglehetősen bonyolultnak tűnt, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) pedig nem támogatta azt. Ők azt javasolták, hogy inkább a playoffban szerepeljen nyolc csapat a nézettség szempontjából kevésbé gazdaságos playout helyett.

Elhangzott az is, hogy az alsóházi rájátszás győztese szereplési jogot nyerjen az Európa Liga-selejtezőkben, ám ezt elvetették az illetékesek, mint ahogyan kedden végül a többi változtatásról is lemondtak, hogy a már megszokott – de a nemzetközi sportdöntőbíróságon támadott – versenykiírás mellet tegyék le avoksukat.

A DigiSport információi alapján a sportág irányítói arról is határoztak, hogy Románia Szuperkupájáért július 9-én, Botoșani-ban lépjen pályára a román bajnok Viitorul és a Román Kupa-győztes Voluntari.

Az FRF kedd délutánig nem adott ki hivatalos közleményt a keddi üléséről, így még nem tudni, hogy a Liga 1 sorsolását mikor tartják, azt viszont igen, hogy a korai kezdés miatt a csapatok kerete lassacskán már körvonalazódik a következő szezonra.

Visszatért Culio

Kolozsvárra például hétfő este visszatért az argentin Juan Emmanuel Culio, aki a 2007–2011-es időszak után most ismét magára ölti a CFR élvonalbeli labdarúgócsapatának mezét. A 33 éves középpályás korábban a Galatasarayhoz szerződött a fellegváriaktól, ám klubja előbb az Orduspornak, majd a Mersin Idmanyurdunak adta kölcsön, hogy aztán 2013-ban a Deportivo La Coruna, majd pedig az al-Waszl, a Las Palmas, a Zaragoza és a Mallorca együtteseiben lépjen pályára.

„Culio történelmünk emblematikus játékosa. Mindenki tudja, hogy két gólt szerzett az AS Roma ellen. Figyeltem, hogy a Mallorcánál ugyanolyan lelkesedéssel harcolt, sokkal magasabb színvonalon.

Idézet
Serlegre kiéhezett, életteli futballista”

– jellemezte őt Iuliu Mureșan, a CFR elnöke. A DigiSportnak kedden nyilatkozó sportvezető hozzátette, hogy bár eddig már tizenegy új játékost igazoltak, még mindig szükségük van két-háromra. „Két szélső középpályást és egy kapust kell hoznunk" – ecsetelte, emlékeztetve arra is, hogy korábban Silviu Lungot szerették volna megszerezni, ám az Astra hálóőre végül követte volt edzőjét, Marius Șumidicát a törökországi Kayserisporba.

Culio előtt, mint ismeretes, a CFR Hoban, Vlad, Hamed, Coman, Balic, Vera, Vinícius, Pelayo, Bokila, Luchin és Manea nevét jegyezte fel az érkezők listájára, ezért egyértelműen a legaktívabb Liga 1-es csapatnak számít. Szöges ellentétben a Dinamóval, amely kedden írta alá első szerződését egy új középpályással: a 28 éves Diogo Ferreira Salomao két szezonra érkezett Bukarestbe, és legutóbb épp Culio csapattársa volt a másodosztályos Mallorcánál.

A fővárosi piros-fehérek ugyanakkor a Juventus Lausanne-ba kölcsönadott 23 éves csatárával, Francesco Margiottával is tárgyalnak, miközben kedden még pénzt is kerestek, mert a télen kölcsönbe adott Valentin Lazăr további három évre az al-Sailiyánál marad, így a 200 ezer eurós „kölcsöndíj" után most 350 ezer eurót kap a klub az átigazolásáért.

A Iași a CFR nyomdokaiban

Légiósokban gondolkodnak Iași-ban is, ahol a klub új partnerének, a Fotbal Hebdónak a képviselője, Arcadie Zaporojanu játékosügynök „csiszolatlan gyémántokat" kíván a moldvaiakhoz igazolni, hogy utána őket erősebb bajnokságokba „adják el”:

Idézet
A Kolozsvári CFR annak köszönhetően írt történelmet, hogy külföldi játékosokat hozott.

Kereskedelmileg is jó üzletet kötöttek a játékosaik eladásával, magas szinten teljesítettek, a Bajnokok Ligájában is szerepeltek. Ezt a példát vettük át, és szeretnénk itt, Iași-ban gyakorlatba ültetni.”

Florin Prunea klubvezető és Eugoen Neagoe vezetőedző leváltása óta már Ivan Kelava (kapus), Tiago Almeida (jobbhátvéd), Luwagga Kizito (jobhátvéd), Bernardo Tengarrinha (középpályás), Luis Carlos Almada Soares (középpályás), Tito Fernando da Silva Pinto (csatár), Andre Marques (balhátvéd), Pedro Mendes (támadó középpályás) és Ionuț Cioiac (védekező középpályás) érkezett Flavius Stoica edző keretébe.

A csapat a tiraspoli edzőtáborban lejátszott négy felkészülési mérkőzéséből egyiket sem veszítette el, ugyanakkor például Tengarrinha nem tudott egyiken sem pályára lépni, mert már edzés alatt megsérült.

Távozóik közül legutóbb Bojan Golubovic és Ionuț Voicu egyezett meg a Medgyesi Gaz Metannal, míg Alexandru Ciucur és Țigănașu a Temesvári ACS Polinál, Alexandru Răuță pedig a Voluntari-nál folytatja. A Bega-partiak egyébként szintén igazoltak légióst a brazil csatár, Miguel Biancoi személyében, aki csatlakozhat a július 5-éig Brassópojánán edzőtáborozó együtteshez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben