2012. szeptember 06., 09:072012. szeptember 06., 09:07
– Mi sem természetesebb annál, hogy egy csíkszeredai születésű lány valamely télisportot kezdi már gyerekkorában űzni. Ön a sízést választotta, most viszont a brassói klubcsapatot, illetve a román válogatottat erősíti egy tájainkon kevésbé ismert sportágban, a curlingben. Hogyan esett erre a választása? Mióta curlingezik?
– Nem volt nehéz a választás, hiszen mindig is a télisportok szerelmese voltam. Gyerekkorom óta síztem versenyszinten is, de aztán jött az iskola, az egyetem, és ezzel együtt a megfelelő anyagi háttér hiánya, így versenyszinten nem tudtam folytatni a sízést. De nem álltam le ezzel sem, hisz szabadidőmben síoktatóként tevékenykedem. Nem véletlenszerű volt a találkozásom a curlinggel sem. Régi jó ismerősöm, síoktató kollégám, Allen Coliban és felesége, Crina Novac – akik nem kis áldozatok árán meghonosították ezt a sportágat Romániában – hívtak nagyon sokszor, hogy menjek el egy edzésre.
Mindig halogattam, hiszen még pici volt a lányom, de idén januárban elhatároztam, hogy most már muszáj kipróbálnom. Addig én is sokáig csak nagyokat somolyogtam azon, hogy mit kell annyit sepregetni egy kő előtt. Viszont egészen másképp néztem már erre a különleges sportágra, miután kipróbáltam. Hiszen nemcsak egyszerű jobbra-balra sepregetésről van szó, a curling egy stratégiajáték, sok odafigyelés, kitartás kell.
Ami pedig nagyon megragadott, hogy ebben a sportágban nincsenek bírák. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek szabályok, vannak, és aki betartja azokat, minden rendben, de aki csal, azt nem nézik jó szemmel. Nagyon tetszett továbbá, hogy a sportolók milyen tisztelettel viszonyulnak egymáshoz, legyen szó csapattársakról vagy ellenfelekről. Mindenkinek azt ajánlom, legalább egyszer próbálja ki, mert biztos elnyeri a tetszését.
– Jelenleg alig három klub van az országban, a brassói mellett Bukarestben és Kolozsváron is van csapat, igaz, ez utóbbi pálya híján többnyire Brassóban vagy Magyarországon, Debrecenben vagy Budapesten kénytelen edzeni. Milyen a mezőny? Nem sokat hallani a sportágról, van bajnokság?
– Mindhárom klub nagyon jó csapattal rendelkezik, de sajnos hely, idő és főleg szponzorok hiányában nem tudunk bajnokságot szervezni. Pedig erős a mezőny, az edzéseken is nagy csaták szoktak folyni. Mindenkiben megvan ugyanis a küzdőszellem, a minél messzebbre jutni akarás.
– Fiatal sportág még a curling Romániában, alig két-három éve honosodott meg. Milyen a fogadtatása? Van érdeklődés a mérkőzések iránt?
– Azt kell mondanom, hogy az emberek még mindig idegenkednek ettől a sportágtól, pedig már két-három éve találkozhatnak vele. Az, hogy egyáltalán megmaradt, csak Allen és Crina kitartásának köszönhető. Nagyon nehéz ugyanis úgy sportolni, hogy minden nagyobb verseny előtt mindenki azon töpreng, hogy vajon tud-e a csapattal tartani, hisz eddig az esetek zömében saját zsebből állta mindenki az utazásokat vagy az edzőtáborokat. Ez utóbbiakat általában Debrecenben vagy Budapesten szoktuk tartani, mert ott van igazi curlingpálya. Ugyanis ehhez a sporthoz különleges jég kell. A mérkőzések iránt egyébként szerintem lenne érdeklődés, csak ahhoz is pénz kéne, hogy az eseményeket megfelelőképpen népszerűsíteni tudjuk.
– Most éppen a szeptember 29. és október 12. között a törökországi Erzurumban szervezett C csoportos Európa-bajnokságra készülnek a román válogatottal. Milyen reményekkel indulnak?
– Azt hiszem, hogy mindenki, amikor egy versenyre készül, reálisan látja, hogy milyen esélyekkel indul. De azért reméljük a legjobbakat, hisz mindig adódnak meglepetések. A román válogatott azzal a hátránnyal indul, hogy itthon nem különleges jégen edzünk, illetve nem is tudunk annyiszor jégre állni, mint más országban élő társaink. Mint már említettem, e tekintetben is nagy gond a csapat számára a szponzorok hiánya.
A vállalkozók azonban egyelőre ódzkodnak támogatni, mivel egy elég fiatal sportágról van szó. Most az Eb előtt is még úgy állunk, hogy azon töprengünk, vajon el tudunk-e menni Törökországig, mert elég költséges mindezt saját zsebből állni. Emiatt kérdéses például az én szereplésem is. Pedig ha ki tudnánk jutni a versenyekre, a fejlődés is hamarabb látszana, eredmények is hamarabb születnének, hiszen ezeken a versenyeken sokat tudunk tanulni társainktól.
A curling egy csapatjáték, a télisportok egyike. A játékot két csapat játssza, mindkét csapat nyolc-nyolc követ csúsztathat a jégpályán egy kijelölt, kör alakú mezőbe. Az a csapat nyer, amelynek kövei a legközelebb esnek a kijelölt kör középpontjához. A két négyfős csapat felváltva csúsztatja köveit a célmező felé, a cél minél több korong elhelyezése a „házban”. Minden csapattag két-két követ csúsztathat. A csúszás különböző korrekcióit a többi csapattag söpréssel végezheti, a kőhöz azonban nem érhetnek hozzá. Egy mérkőzés tíz endből (játékmenetből) áll. A csapatoknak az egész mérkőzést tekintve 73–73 perc játékidő áll rendelkezésükre. Egy end 8–8 kő csúsztatásából áll. Az end győztese az a csapat, amelynek köve(i) a célterület középpontjához a legközelebb van(nak) az end végén. A csapat annyi pontot kap, ahány korong van közelebb a középponthoz, mint az ellenfél legközelebbi köve. Az a csapat győz, amelyik a tizedik end végén több ponttal rendelkezik. Ha az állás döntetlen, a mérkőzést egy 11. end lejátszásával döntik el. |
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.