Nagy Idők Focija – gálamérkőzés Nagyváradon

Gálamérkőzést szerveznek a százéves Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére novemberben: az erdélyi és a magyarországi öregfiúk csapata mellett a Partium FC és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia válogatottja is megküzd egymással.

Kiss Csaba

2010. október 27., 15:182010. október 27., 15:18

A tervek szerint november közepén ismét Nagyváradra látogat Schmitt Pál magyar köztársasági elnök: az egykori olimpiai bajnok párbajtőrvívó a fővédnöksége alatt szervezett labdarúgó-gálamérkőzést tekinti meg.

A 100 éve alakult Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére november 13-án rendeznek centenáriumi ünnepséget – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Tőkés Máté, a rendezvény egyik szervezője, a Partium FC futballcsapat játékosa és elnöke, Tőkés László EP-alelnök fia.

A Nagy idők focija című eseménysorozat rendezésében a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) futballcsapata mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is szerepet vállal. Tőkés Máté jelezte: a találkozón jelen lesz a korábbi olimpiai bajnok úszó, Czene Attila, a sportért felelős magyar államtitkár, illetve román kollégája, a szintén olimpiai aranyérmes atléta, Doina Melinte is. A Partium FC vezetője reméli, a nézők megtöltik a nagyváradi Bodola Gyula-stadiont.

Az 1910-ben alakult NAC 1944-ben sporttörténelmet írt azzal, hogy első vidéki csapatként megnyerte a magyar bajnokságot, illetve azzal, hogy 1949-ben, immár ICO néven, a román bajnokságban is az első helyen végzett.

Az 1963-ban, immár Crişana néven megszűnt NAC-ban egykor olyan játékosok fordultak meg, mint Lóránt Gyula, az Aranycsapat tagja, vagy a román és a magyar válogatottban is szereplő Bodola Gyula és Pecsovszky József. A NAC ellen játszotta első élvonalbeli mérkőzését Puskás Ferenc is.

Tőkés közbenjárt a fia ügyében – levélbomba „robbant” a Partium FC-nél

Pár percig zavart magyarázkodás zajlott tegnap Tőkés László a képviselői irodájában megtartott sajtótájékoztatón. Jenei Imre ugyanis nem értette a román sajtó által nekiszegezett kérdést – mit szól ahhoz, hogy Tőkés László levelet írt a fia csapata ügyében a megyei futballszövetségnek? Így többször is belekezdett abba: nem látja, miért volna bármilyen szempontból is hátrány, hogy az EP alelnöke is a NAC-gála ügye mellé áll. Végül sikerült tisztázni, hogy a kérdés a Partium FC egyik vitatott mérkőzéséről szól, amire aztán gyors válasz érkezett: „Nem tudok hozzászólni, nem ismerem az ügy részleteit”.

A Gazeta Sporturilor sportnapilapban megjelent cikk alapján Valer Vancea, a Bihar megyei futballszövetség (AJF) politikai befolyásolás kísérletével vádolja Tőkés Lászlót, amiért az Európai Parlament fejléces papírján írt levelet a Partium FC egyik vitatott meccsének ügyében. A Bihar megyei bajnokságban október 10-én lejátszott, 2-2-es döntetlennel zárult Rév–Partium FC találkozót követően Tőkés Máté hivatalos panaszt tett a bíráskodás ellen, és amikor arra nem kapott semmilyen hivatalos választ, Tőkés László is levelet írt a szervezetnek.

„Valóban nem volt helyes, hogy EP-fejléces papírra íródott a levél, de ettől még a politikai befolyásolástól távol áll az ügy: egyszerű szülői magánlevélről van szó, amit az is jelez, hogy kézzel írták – közölte lapunkkal Demeter Szilárd, Tőkés László sajtóirodájának vezetője. – A Bihar megyei futballvezetők először szóra sem méltatták Tőkés Mátét, csak azt követően adtak hivatalos választ, hogy az édesapja levelét kitálalták a sajtónak.

Furcsa, hogy a fővárosi sajtó a politikai kapcsolatokat említi, miközben ők voltak azok, akik a cikkbe belekeverték a székelyföldi autonómia ügyét is. Ha Tőkés Lászlóról van szó, egyből a tisztesség és törvény őrzőinek szerepében tetszelegnek, miközben semmit sem tettek akkor, amikor például Gigi Becali egy táskányi pénzzel próbált megvesztegetni játékosokat”.

A november 13-i program a Nyugati pályaudvarról induló Nosztalgiavonat érkezésével kezdődik, a mérkőzést követően pedig a NAC történetét bemutató fotókiállítás nyílik a Partiumi Keresztény Egyetemen. A gálamérkőzés belépőjegyeiből befolyt összeget a szervezők a magyarországi iszapkatasztrófa károsultjai számára ajánlják fel.

A találkozó első félidőjében az erdélyi és a magyarországi öregfiúk csapata játszik egymás ellen, a második játékrészben pedig a Bihar megyei bajnokságban szereplő Partium FC és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia válogatottja lép pályára.

„Mindenképpen szimbolikus lesz, hogy az elmúlt idők nagy játékosai után a jövő reménységei mutatkoznak be” – mondta ezzel kapcsolatban Tőkés Máté.

Az erdélyi öregfiúk válogatottjának edzője a korábbi román és magyar szövetségi kapitány, a Nagyváradon élő Jenei Imre lesz, míg a magyarországi öregfiúk csapatának tiszteletbeli trénere Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egykori hátvédje.

Az együttesekben egyik oldalon többek között Bölöni László, Flavius Domide, Szatmári Sándor, vagy Váczi II. György lépnek pályára, míg a magyarországi öregfiúknál Eszterházy Márton, Urbán Flórián és Zámbó Sándor is jelezte részvételét.

„A NAC százéves évfordulója két állam és két nemzet közös ünnepe, amely reményeim szerint közelebb hozza egymáshoz a románokat és magyarokat – mondta Jenei Imre. – Nem kell politikai szempontból tekinteni erre a találkozóra, hiszen Schmitt Pál is jeles sportemberi minőségében vállalta el a fővédnökséget.”

Jenei segítője a nagyváradi focilegenda, Papp „Csicsó” László lesz, aki egykor a NAC utódcsapatát erősítette. „Sajnos a legendás NAC-ból már senki sem él, a csapat biológiailag is megszűnt létezni – mondta Papp. – Ám az mindenképpen öröm, hogy miközben nem is olyan régen még nem szabadott beszélni mindarról, ami a kommunista diktatúra előtt történt, most végre méltón emlékezhetünk közös gyökereinkre.”

A szervezők szerint tárgyalások folynak arról, hogy a mérkőzést a Duna Tv élőben közvetítse, a kommentátorok a két ország televíziózásának legendás alakjai, Szepesi György, illetve Cristian Ţopescu lennének.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben