2011. augusztus 19., 08:212011. augusztus 19., 08:21
A hazai csapat a harmadik negyedben már 18 ponttal (64:46) is vezetett, ám a hajrában csak az albán Eni Cuka 1,5 másodperccel a meccs vége előtt kihagyott két büntetőjének köszönhetően kerülte el a vereséget. A B csoportban négy győzelemmel és két vereséggel álló román csapat legjobb dobói Andrei Căpuşan (16), Mihai Paul (12), Ionuţ Drăguşin (12) és Mihai Silvăşan (10) voltak, a továbbra is nyeretlen vendégeknél Franku Bushati (24) és Ermal Kuqo (20) szerezte a legtöbb pontot.
Közben az egyetemi válogatott története legjobb eredményét érte el a sencseni Főiskolás Világjátékokon: bejutott a legjobb nyolc közé, miután három győzelemmel és két vereséggel második lett Németország mögött az A csoportban. A román együttes utolsó két meccsén 98:80-ra verte Kínát, majd 68:37-re az Egyesült Arab Emírségeket, de a negyeddöntőhöz a csehek Brazília elleni sikere (85:69) is kellett. Így a három csapat egyaránt 8 ponttal zárt, a körbeverésben pedig Románia kosáraránya volt a legjobb. A Dan Calancea és Cristian Achim edzette csapat szombaton Kanada ellen játszik az Universiade elődöntőjébe jutásért.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.