Minden számban jónak kell lenni – Bereczki Richárd öttusázó a két Eb-aranyról, a „gátszakadásról”, erdélyi gyökereiről

– Számottevő fölénnyel utasította maga mögé riválisait a hétvégi, a férfi mezőnyben 59 versenyzőt felsorakoztató kontinenstornán. Hogyan sikerült ez a remek teljesítmény, miként zajlott a vasárnapi döntő?

– Örülök, hogy ilyen jól sikerült a verseny, de azért nem volt annyira könnyű, belülről nem éreztem, hogy nagy fölénnyel győztem. Visszanéztem a versenyt, és utólag elmondható, hogy magabiztos győzelmet sikerült aratnom, de még egyszer mondom, nem volt könnyű. Az új formátum szerint négy napig versenyzünk az öttusában, négy napon keresztül egymás után meg kellett mérettetni magunkat, és ahhoz, hogy a következő napon versenyezhessünk, már az első napon komoly erőket kellett befektetni, mert a hat magyar induló közül csak a legjobb négy versenyző juthatott az elődöntőbe. Úgyhogy a magyarok között komoly harc folyt a továbbjutásért a két csoportra osztott mezőnyben.

– Az öt versenyszám – úszás, vívás, lovaglás, kombinált futás-lövészet – közül melyek fekszenek leginkább Önnek, melyek az erősségei?

– Az öttusa komplex sportág, mind az öt számban nagyon jónak kell lenni. Ahhoz, hogy döntőbe kerüljön az ember, nem nagyon lehet lyukas száma, ebben az évben legalábbis azt tapasztaltam. Aki tényleg fel szeretne kerülni a végén a dobogóra, mindenben jó kell legyen, mert nüansznyi különbségek, pár másodpercek döntenek el helyezéseket.

– Egyébként miért kezdett éppen öttusázni, mi fogja meg az embert ebben a sportágban?

– Ha fogalomtárba kellene helyeznem az öttusát, akkor azt mondanám, hogy emberpróbáló sportág, főleg a mai szabályok alapján. És hogy mit adott nekem? Nevelést, akaraterőt, hitet, küzdeni akarást, kitartást, ezek mind nagy szerepet játszottak abban, hogy most ezt a versenyt megnyertem. Óriási hálával tartozom magának az öttusának azért, hogy ennyi mindent kaptam a sportágtól.

– Mennyiben tekinthető egyéni, illetve csapatsportágnak az öttusa?

– Azt gondolom, a versenyzés tekintetében mindenféleképpen egyéni sportág. A pályán ellenfelek vagyunk a többi versenyzővel, de a civil életben, edzésen nyilván összhangban dolgozunk; jó kapcsolatot ápolunk, baráti viszonyról van szó, abszolút segítjük egymást. Viszont a versenyeken nincs apropó, abszolút ellenfelekként tekintünk egymásra, akit le szeretnénk győzni.

– A vasárnapi éremátadást követő nyilatkozatában utalt rá, hogy az idei, júliusban rendezett világbajnokság nem sikerült jól Önnek, 13. lett, ezzel kimaradt az akkor ezüstérmes magyar csapatból. Többletmotivációt adott az akkori gyengébb teljesítmény, ez is kellett ahhoz, hogy még jobban felkészüljön, jobban teljesítsen, és most aranyérmet akaszthassanak a nyakába?

– Így van, jól látja. Az alexandriai vb-ről tényleg csalódottan jöttem haza, nem voltam a legboldogabb. De már odakint a versenyen eldöntöttem, hogy a szeptemberi Európa-bajnokságon száztíz százalékot szeretnék beleadni, mindenféleképpen javítani szerettem volna az addigi teljesítményemen. Főleg a magammal szemben támasztott elvárás terén.

Ez tényleg sikerült is, aminek nagyon örülök, főleg azért, mert ezen a versenyen sikerült először úgy eredményesnek lennem, hogy saját magamat sikerült legyőznöm. Szerintem ez volt a kulcsa ennek a versenynek.

– Tavaly a kairói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon csapatban aranyérmet szerzett, de talán elmondható, hogy a mostani Eb-n szerzett egyéni és csapatarany pályafutása eddigi legjobb eredménye. Milyen célokat tűz ki maga elé ezek után, tekintettel elsősorban a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra?

– Valóban ezt tartom eddigi pályafutásom legjobb egyéni eredményének, hiszen most szereztem először felnőtt egyéniben érmet, ráadásul aranyat. Eddig az volt a legnagyobb eredményem, hogy tavaly sikerült kvótát szereznem a tokiói olimpiai játékokra, habár azt nem a versenyen értem el, hanem a kvalifikációs rendszerben a pontok alapján lettem kvótás. De mivel voltak előttem még négyen kvótások, csak a két legjobb versenyző utazhatott az olimpiára. Tehát nem voltam messze Tokiótól, a mostani verseny után pedig előre tekintek, a 2024-es párizsi játékokra. E tekintetben abszolút motiváló, megerősítő volt ez az Európa-bajnokság, de igazából az egész évem bizakodásra ad okot. Nagyon jó, küzdős versenyeken vagyok túl, hol a pokolból sikerült a mennybe jutnom, hol pedig fordítva, most viszont nem nyújtottam extrát, nem is rontottam nagyot, hanem kiegyensúlyozott formát tudtam hozni, aminek ez lett az eredménye. Bizakodóan nézek a jövőbe, februárban lesz az első fedett pályás versenyünk, ami már olimpiai kvalifikációs pontokat fog adni, úgyhogy a játékok igazából már jövőre elkezdődnek.

– A versenyzőként kétszeres olimpiai, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok Martinek János szövetségi kapitány a székesfehérvári Eb után úgy összegzett, hogy régi fényében csillog a magyar öttusa. Ugyanúgy látja a sportág jövőjét magyar szempontból?

– Igazat adok a kapitánynak, hiszen ebben az évben olyan eredményeket ért el a magyar öttusa női és férfi vonalon egyaránt, valamint a juniorok és az ifik is, amire szerintem nagyon régen volt példa. Ráadásul még nincs vége az évnek, idén még rendeznek junior-kontinensviadalt. Mindez bizakodásra ad okot a jövőre nézve.

– Arról mi a véleménye, hogy minden bizonnyal 2024-es olimpia lesz az utolsó verseny, amikor lovaglás lesz az ötödik versenyszám az öttusában?

– Egy éve tudjuk, hogy a lovaglást le fogják választani az öttusáról, ami eléggé szomorú számomra is, csalódottsággal tölt el, amikor beszélnem kell róla. Sajnos el kell fogadnunk, hogy 2024 után kiveszik ezt a versenyszámot. Addig viszont úgy készülök, hogy lesz lovaglás az olimpián, maximálisan a jelenre próbálok összpontosítani, és nem foglalkozni azzal, hogy utána milyen lesz az az új sportág.

– Budapesten született, ám családja erdélyi, kolozsvári származású. Gyakran hazalátogat? Úgy tudom, az itteni rokonság ezúttal is nagyon szurkolt Önnek.

– Az egész családom, szüleim, nagyszüleim kolozsváriak, én vagyok az első, aki nem a kincses városban született, meg a lánytestvérem. Kicsi gyerekkoromtól 15 éves koromig ott töltöttem minden nyarat, jó helyet foglal el a szívemben Kolozsvár, amikor tudok, meglátogatom a nagyszüleimet, nagybátyámékat, nagyon szeretek ott lenni.

Nagyon sokan szurkolnak nekem Erdélyből is, nagybátyáméknál együtt követték az Eb-n a kombinált szám közvetítését vasárnap az M4Sporton, rengeteg üzenetet kaptam. Nagyon nagy erőt adott, hogy tudtam, a határon túl is biztatnak, szurkolnak nekem.