2010. szeptember 01., 09:332010. szeptember 01., 09:33
Dan Matei azonban egy szöglet után fejjel kiegyenlített, de félidőben mégis a Gloria volt előnyben, ugyanis legnagyobb sztárja, Moraes remekül értékesített egy távoli szabadrúgást. A vásárhelyieknek a második félidőben megvoltak a lehetőségeik az egyenlítésre, de gólt ismét a beszterceiek lőttek, és ezzel bebiztosították második győzelmüket a Liga 1 jelenlegi idényében.
A másfél meccs alatt 8 gólt kapó Dănălache kapus nem játszotta végig a találkozót, ugyanis Falub már a félidőben lecserélte. „Két lövésből két védhető gólt kapott. Talán az én hibám is, hogy a Dinamótól elszenvedett 6-2-es vereség után kezdőnek neveztem, biztosan még nem tette túl magát azon a meccsen” – magyarázkodott az FCM trénere. A másik oldalon Remus Vlad technikai igazgató örömmel vette tudomásul, hogy a Gloria teljesített egy fontos küldetést: „Kötelességünk, hogy hazai pályán legyőzzük a hozzánk hasonló játékerőt képviselő ellenfeleket. Sokat tanultunk a tavalyi hibáinkból, amelyeket e tekintetben elkövettünk: érezhető volt, hogy játékosaink rendkívül határozottak és motiváltak.”
A Marosvásárhelyi FCM újabb vereségével visszacsúszott a táblázat utolsó előtti helyére, míg a Besztercei Gloria a 8. helyen áll. A következő, jövő hétvégén esedékes fordulóban a Vásárhely hazai pályán a Szászmedgyesi Gaz Metan ellen javíthat, míg a Gloria a Kolozsvári U gyulafehérvári otthonába látogat.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.