2011. augusztus 01., 02:272011. augusztus 01., 02:27
A vb-selejtezők egyik legkiegyensúlyozottabb csoportját Hollandia, Törökország, Észtország és Andorra egészíti ki.
„Azt nem mondhatjuk, hogy álomcsoport a miénk, de úgy érzem, kerülhettünk volna rosszabba is. A sorsolás már adott, ezt el kell fogadnunk, és ez alapján kell tervezni a jövőt – mondta az Mlsz.hu-nak Egervári Sándor magyar szövetségi kapitány. – A csoportból Hollandia a legesélyesebb az első hely megszerzésére, a második helyért viszont nagy verseny lesz a török, a román és a magyar válogatott között. Az utóbbi évek eredményei alapján úgy vélem, van esélyünk a második hely megszerzésére. Az ellenfelek közül a hollandokat ismerjük a legjobban, a többieket pedig a későbbiekben igyekszünk minél jobban feltérképezni. Először az Európa-bajnoki selejtezőket szeretnénk sikerrel zárni, de a barátságos mérkőzéseket már a vb-selejtezőkre való felkészülés jegyében kötjük le. Bulgária szívesen játszana ellenünk, ami számunkra is kedvező lenne, hiszen a román és a török válogatott elleni felkészülést is jól szolgálná ez a találkozó.”
Bár a vb-selejtezők sorsolásakor Magyarország a 3., Románia pedig a 4. értékcsoportból várta ellenfeleit, az eredménynek a románok örülhetnek jobban, hiszen a magyarok személyében papíron a lehető leggyengébb ellenfelet kapták a 3. kalapból, míg a trikolórok a 4. kalap második legerősebb válogatottjaként várták a sorsolást. „Hiszek abban, hogy versenyben leszünk a második helyért – fogalmazott Victor Piţurcă román kapitány. – Nehéz csoportba kerültünk, ahol ismét szembekerülünk régi barátainkkal, a világbajnoki ezüstérmes hollandokkal. Rajtuk kívül egyre feljebb vágyó ellenfeleink lesznek, őket is a lehető legkomolyabban kell hogy vegyük.”
A magyar és a román válogatott legutóbb a 2002-es vb-selejtezőkben szerepelt egyazon csoportban, akkor a románok – 2001-ben – Budapesten és Bukarestben is 2-0-ra nyertek. A két csapat a 2000-es Európa-bajnokság selejtezőiben is szembekerült egymással, és az 1998-ban Magyarországon született 1-1 után, 1999 júniusában hazai pályán 2-0-ra nyertek a románok, történetük során először legyőzve Magyarországot. A két rivális eddig összesen 22-szer találkozott: 12 magyar siker és 5 döntetlen mellett 5 román győzelem született, utóbbi diadalok az elmúlt 5 egymás elleni mecscsen születtek.
Hollandia az első, Törökország pedig a második kalapból került a D csoportba. Az Oranje a még zajló Eb-selejtezőkben is együtt szerepel a magyarokkal: idén Budapesten 4-0-ra, Amszterdamban pedig 5-3-ra nyert Hollandia. Bert van Marwijk szakvezető úgy véli: Törökország lehet a legnagyobb riválisuk. „A csoportunkba három nagy futballnemzet is bekerült, Románia, Magyarország és Törökország. Azt hiszem, közülük jelenleg a törökök a legmagasabban jegyzettek, ők lesznek a legnehezebb ellenfelek. A közelmúltban játszottunk velük egy barátságos meccset, s ugyan 1-0-ra nyertünk, de nagyon kemény mérkőzés volt” – fogalmazott a szakember. A török válogatottat szintén egy holland tréner, Guus Hiddink készíti fel, aki magabiztosan várja a küzdelmeket: „Bízom magunkban. A csapatunk a megújulás fázisában van, s egy év múlva már tapasztaltabb lesz, mint most. Akkor már képesek leszünk arra, hogy a hollandokkal megharcoljunk az első helyért.”
Az 53 európai együttest egyébként nyolc hat- és egy ötcsapatos selejtezőcsoportra osztották. A csoportok győztesei egyenes ágon kijutnak a vb-re, a fennmaradó négy helyért pedig a nyolc legjobb második rájátszásban küzd majd meg. A selejtezők 2012. szeptember 7-én rajtolnak.
Világbajnoki selejtezőcsoportok, Európa, A csoport: Horvátország, Szerbia, Belgium, Skócia, Macedónia, Wales. B csoport: Olaszország, Dánia, Csehország, Bulgária, Örményország, Málta. C csoport: Németország, Svédország, Írország, Ausztria, Feröer-szigetek, Kazahsztán. D csoport: Hollandia, Törökország, Magyarország, Románia, Észtország, Andorra. E csoport: Norvégia, Szlovénia, Svájc, Albánia, Ciprus, Izland. F csoport: Portugália, Oroszország, Izrael, Észak-Írország, Azerbajdzsán, Luxemburg. G csoport: Görögország, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Litvánia, Lettország, Liechtenstein. H csoport: Anglia, Montenegró, Ukrajna, Lengyelország, Moldova, San Marino. I csoport: Spanyolország, Franciaország, Fehéroroszország, Grúzia, Finnország.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!