2010. szeptember 06., 10:042010. szeptember 06., 10:04
A szakember menesztése után Alin Artimon vezette le az edzéseket, de a választás végül nem rá esett, hanem Ioan Ovidiu Sabăura, akivel pénteken egyezett meg a klubvezetés, miközben Artimont az utánpótlás-nevelő központ igazgatójává nevezték ki. „Három hónapot hiányoztam a labdarúgásból, és ez óriási idő annak, aki 25–30 éve ennek él.
A vásárhelyi csapat nehéz helyzetben van, de bevállalom a kockázatot: segíteni akarok a csapatnak és a városnak, hogy megmeneküljön a kieséstől” – nyilatkozta Sabău, aki az elmúlt idény végén hagyta el az FC Temesvár kispadját. Claudiu Maior alpolgármester, a klub ügyvezető tanácsának elnöke elismerte, hogy sokat kellett győzködni a trénert, de nagyon elégedett azzal, hogy végül sikerült megegyezniük. „Előbb a csapatról beszéltünk, csak aztán jött a pénz kérdése.
A helyi önkormányzat képviselőivel is egyeztettünk, de hát ha csak kiejted Sabău nevét, az már önmagáért beszél” – fogalmazott a klubvezető, aki egyúttal örömét fejezte ki, hogy Sabăunak máris hosszú távú elképzelései vannak a csapattal kapcsolatosan. A 42 éves, aranyosgyéresi születésű Sabău így a Kolozsvári U, a Szászmedgyesi Gaz Metan, a Besztercei Gloria és a Temesvár után most Marosvásárhelyen bizonyíthat – először éppen egyik volt együttese, a hét végén az FCM otthonába látogató Gaz Metan ellenében.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.