Fotó: Veres Nándor
„A jelenlegi körülmények között a Sportklubnál a munkát nem vállalom" – idézi Póra Róbertet a Csíkszeredai Sportklub szerdai közleménye, amelyben bejelentették a jégkorongcsapat menedzserének a lemondását.
2016. október 26., 17:572016. október 26., 17:57
A szakember nagyjából egy éve csatlakozott a hargitai együttes vezetői gárdájához, ám most úgy érzi, „támogatóként többet tehet a csapatért\". „Hátralépek, hogy előreléphessünk. A csapat iránti szeretetből döntöttem így\" – fogalmaz, de a valós okok ebből nem derülnek ki, mint ahogyan az sem, hogy miben nyilvánul majd meg a jövőbeni támogatása.
Távozásának híre pletyka szintjén már két napja napvilágot látott – lapunk meg nem erősített információi szerint Hodos László klubelnök miatt távolodott el Póra a jelenleg hullámvölgyben lévő együttestől, a döntést pedig a Sportklub vasárnapi, Brassó elleni hazai mérkőzésén hozta meg, amikor a szurkolóknak nem engedték meg, hogy egyperces néma csönddel emlékezzenek meg az \'56-os magyarországi forradalomról.
Lapunkban arról már többször beszámoltunk, hogy a vártnál gyengébb eredmények miatt a drukkerek rendre heves bírálatokat fogalmaztak meg a klubvezetés irányába, ám a többség nem Póra, hanem Hodos távozását „követeli\". A történtekről szerettünk volna az érintettektől is bővebb tájékoztatást kapni, de szerda délutánig nem sikerült őket telefonon elérnünk. A Sportklub csütörtökön 18 órakor a Dunaújvárosi Acélbikákat fogadja a Mol Liga alapszakaszában. A két fél legutóbb két hete találkozott egymással, és a magyarországi csapat 10-4-re nyert otthon.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!