Lance Armstrong mindent elveszíthet

Hivatalos eljárást indított doppingolás gyanúja miatt Lance Armstrong kerékpáros ellen az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA), amely egyúttal azonnali hatállyal eltiltotta a jelenleg a triatlonsportban jeleskedő klasszist a versenyzéstől.

MTI

2012. június 15., 09:062012. június 15., 09:06

 A The Washington Post című lap helyi idő szerint szerdán arról írt, hogy az USADA kedden értesítette Armstrongot és öt másik személyt – a US Postal profi kerékpároscsapathoz köthető embereket – arról, hogy eljárást indít ellenük. A hatóság megerősítette a lap értesülését. Az USADA arról adott tájékoztatást, hogy Armstrong mellett három orvost és két csapatfelelőst érint az eljárás. A jogi procedúra első lépése volt az a levél, amelyet a doppingellenes ügynökség kiküldött.

A The Washington Post – amely birtokába jutott a levélnek – arról írt, hogy a Lance Armstrongtól 2009-ben és 2010-ben vett vérmintákon „manipuláció” nyomai mutathatók ki, beleértve az EPO nevű doppingszer és/vagy vértranszfúzió alkalmazását. A lap úgy értesült, hogy az USADA tanúvallomásokkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy Armstrong és csapatának öt másik tagja – köztük az olasz Michele Ferrari szerelő és Johan Bruyneel csapatmenedzser – 1998 és 2011 között doppingügyek részese volt.

Armstrong közleményben cáfolta a vádakat: soha nem doppingolt, és egy vizsgálata sem lett pozitív. A sportolóval szemben a szövetségi főügyész februárban ejtette a doppingolás vádját – kétéves nyomozást követően az Egyesült Államokban nemzeti hősnek tartott, rákbetegsége után sikert sikerre halmozó bringásnak ezért nem kellett attól tartania, hogy bíróság elé állítják. Az USADA már akkor jelezte, hogy saját részéről nem tekinti befejezettnek az ügyet. Ha az USADA elmarasztalja a sportolót, akkor akár mind a hét Tour de France-győzelmétől megfoszthatják a kerékpárost.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK