Kupagyőztes a Csíkszeredai HSC

Kupagyőztes a Csíkszeredai HSC

Fotó: Sorin Pana

Küzdelmes mérkőzésen hódította el a 2013-2014-es szezon Román Kupáját a Csíkszeredai HSC, amikor a vasárnap késő délutáni döntőben hosszabbítás után 2–1-re nyert a tavalyi győztes Brassói Corona ellen. 

Krónika

2014. szeptember 15., 19:252014. szeptember 15., 19:25

„Ez a kupagyőzelem nem viszszavágás a tavaly elvesztett bajnoki döntőért. Tanultunk az akkor elkövetett hibákból, és építkeztünk azokból” – mutatott rá Christer Dreberg. A hargitaiak vezetőedzőjének azonban nem volt egyszerű kidolgoznia stratégiáját a Galacon rendezett fináléra, hiszen Bíró Gergő több hétre kidőlt, amikor a válla kificamodott az utolsó csoportmérkőzésen, Erik Sapdy pedig 5+20 perces fegyelmi büntetést kapott a gyergyóiak elleni találkozón indított, fejre, nyakra irányuló támadása miatt.

A HSC emiatt csupán két légióssal – Sjölund és Curilla – állt ki a kupadöntőre, ellentétbe a Brassóval, amely teljes légióskontingensét bevetette. Utóbbi magabiztosan is kezdte a találkozót, csakhogy támadásait nem tudta eredményesen lezárni, és amint a percek teltek, úgy barátkoztak meg a csíkiak is az új felállással.

A második játékrészre már a meccs ritmusa is gyorsult, egyre több helyzet alakult ki a kapuk előtt. Az első gólra viszont a 27. percig várni kellett, akkor Mihály Árpád büntette a HSC hátvédsorának hibáját. A brassói előny azonban alig két perc után szertefoszlott, Mihály Ede ugyanis nagy pontossággal lőtte a korongot a rövid felsőbe. Fülöp kapuja a folytatásban is többször veszélybe került, de a csíkiak nem tudtak meglépni ellenfelüktől.

A rendes játékidő utolsó harmadában már kevésbé színvonalas, de annál ádázabb csata zajlott a jégen. Csakhogy eredménytelenül, így a rendes játékidő 1-1-es döntetlenje után hosszabbításra kényszerült a kupadöntő. A brassói hokisok korongtartásra összpontosítottak, miközben a fáradt csíkiak ellentámadásokra hagyatkoztak. Ennek a 77. percben meg is a lett gyümölcse, amikor Piszarenkó kiállítását kihasználva Nagy István lőtte be a ketrecbe a serleget érő találatot.

Dreberg érthető elégedettséggel értékelte fiatal alakulatának teljesítményét. „Korábban is mondtam, hogy csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha egységesen, csapatként küzdünk. Ezt a döntőben megtettük, és ez volt a siker kulcsa. Nálunk nem egyének játsszanak a jégen, hanem a csapat” – magyarázta. A szakember örömét fokozta, hogy jól bírták a fárasztó hoszszabbítást, ugyanakkor a továbbiakban is ugyanolyan kemény felkészülést vár el a csíkiaktól, mint ahogyan azt az elmúlt időszakban tették.

„Fejlődni kell. Mindig egyre nagyobb szinteket kell meglépni, és akkor sikeresek tudunk lenni. Nagyon örvendünk a sikernek, mert ezáltal meg tudtuk köszönni a szurkolóknak és a támogatóknak a bizalmat, amelyet felénk árasztanak. A városért és szurkolókért is küzdöttünk, nekik is nagy részük van ebben a sikerben” – szögezte le Dreberg, aki legközelebb már a Mol Liga új szezonjában irányítja tétmeccsen a HSC-t, hogy utána decemberben Gyergyószentmiklóson próbálják megvédeni a most megszerzett serleget a Román Kupa 2014–2015-ös kiírásában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Meglepetés a Forma-1-ben: eddig nyeretlen pilóta győzött Miamiban

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.

Meglepetés a Forma-1-ben: eddig nyeretlen pilóta győzött Miamiban
2024. május 05., vasárnap

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert

Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.

 

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert
2024. május 04., szombat

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe

A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe
2024. május 04., szombat

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben

Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben
2024. május 04., szombat

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok

A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok
2024. május 04., szombat

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen

Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen
2024. május 03., péntek

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja

Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja
2024. május 03., péntek

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC

Nagyszabású ünnepséggel emlékezett pénteken a Ferencvárosi Torna Club (FTC) arra, hogy 125 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az ország legnépszerűbb sportegyesületét.

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC
2024. május 03., péntek

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak

Az eltiltásából visszatérő Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott alapembere szeretne erőt adni társainak az olaszok elleni ma (péntek) esti és a szlovénok elleni szombati mérkőzésre a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.

 

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak
2024. május 02., csütörtök

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen

Bóta Márton, a magyar férfi jégkorong-válogatott sajtófőnöke csütörtök este cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a bolzanói divízió I/A-világbajnokság hátralévő két mérkőzésén nem Don MacAdam látja el a szövetségi kapitányi teendőket.

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen