Közel áll a bajnoki címhez a Manchester City

A Manchester City Vincent Kompany első félidő hoszszabbításában szerzett fejes góljával 1-0-ra legyőzte a városi rivális United csapatát, így két fordulóval a Premier League vége előtt a táblázat élére állt, és 44 év után ismét bajnoki címet ünnepelhet, ha hozza hátralévő két mérkőzését.

2012. május 02., 05:562012. május 02., 05:56

Ez volt a két gárda 4. összecsapása ebben a szezonban: az angol Szuperkupa-döntőben 3-2-re diadalmaskodott a United, majd a két együttes Old Traffordon játszott bajnoki összecsapásán a City 6-2-re kiütötte Sir Alex Ferguson csapatát. A United az FA-kupában vágott viszsza, a City vendégeként 3-2-re diadalmaskodott.

A hátralévő két körben a 8 pontos hátrányt ledolgozó City a Newcastle-hez látogat, majd a QPR-t fogadja. A United eközben a Swansea-t látja vendégül, és a Sunderland otthonában zár. Pontegyenlőség esetén a jobb gólkülönbség dönt – a City jelenleg +61-gyel, a United pedig +53-mal áll, azaz Roberto Mancini alakulatának gólkülönbsége 8-cal jobb a riválisáénál. Arra, hogy ne a pontszám döntsön, utoljára 1989-ben volt példa Angliában: akkor az Arsenal Michael Thomas 91. percben szerzett góljával, a bajnokság utolsó találatával nyerte meg a versenyfutást a Liverpool ellen. 

Premier League, 36. forduló:
Manchester City–Manchester United 1-0, Tottenham Hotspur–Blackburn Rovers 2-0, Chelsea–Queens Park Rangers 6-1, Norwich City–FC Liverpool 0-3, Everton–Fulham 4-0, Stoke City–Arsenal 1-1, Sunderland–Bolton Wanderers 2-2, Swansea City–Wolverhampton Wanderers 4-4, West Bromwich Albion–Aston Villa 0-0, Wigan Athletic–Newcastle United 4-0. Az élcsoport: 1. Man. City 83 pont (88-27), 2. Man. United 83 (86-33), 3. Arsenal 66, 4. Tottenham 62/35 mérkőzés (59-39), 5. Newcastle 62/35 (53-46), 6. Chelsea 61/35.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK