Kosárlabda: legjobbja nélkül döntőzik a Szatmár

A szatmáriak számára a legnagyobb gondot Claudia Pop hiánya okozza majd a fináléban: a válogatott bedobó az elődöntő utolsó meccsének legelején szenvedett térdkeresztszalag-szakadást, amely miatt legalább fél évig nem sportolhat. Meccsenkénti 15,1 pontos átlagával Pop a VSK legeredményesebb kosarasa volt az idei szezonban.

Boros Miklós

2012. május 03., 07:182012. május 03., 07:18

Csütörtök este Târgoviştén megkezdődik a női kosárlabda-bajnokság döntője, a helyi CSM és a Szatmárnémeti VSK az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban küzd meg az aranyéremért. Míg az alapszakaszgyőztes hazaiak fináléba jutása megfelelt a papírformának, a tavaly is finalista szatmáriak sokak számára váratlanul jutottak el idáig – a rájátszásba csak hatodikként bekerülve, pályahátrányból nyerték meg a Gyulafehérvári CSU elleni negyed- és az Aradi ICIM elleni elődöntőt is.

A VSK elsősorban fejben teljesített kiválóan a play-offban, mindkét párharcban hosszabbítás után húzta be a második győzelmet.

A szatmáriak számára a legnagyobb gondot Claudia Pop hiánya okozza majd a fináléban: a válogatott bedobó az elődöntő utolsó meccsének legelején szenvedett térdkeresztszalag-szakadást, amely miatt legalább fél évig nem sportolhat. Meccsenkénti 15,1 pontos átlagával Pop a VSK legeredményesebb kosarasa volt az idei szezonban.

Hiányában elsősorban a három légiós (Shanika Freeman 13,8, Amra Mehmedics 10,4, Chadijah Whittington 9,1), valamint a válogatott Orosz Andrea (10,1) és Annemarie Părău (8,8) kosaraira kell majd építenie a partiumi együttesnek. „Természetes, hogy hiányozni fog, nélküle még nehezebb dolgunk lesz, de senki sem pótolhatatlan, Aradon is nélküle sikerült megnyernünk az elődöntőt.

A lányokat ez még csak elszántabbá teszi, az edzéseken mindenki nagyon odatette magát. Úgy megyünk Târgoviştére, hogy szeretnénk megnyerni egy meccset, akkor lehetne esélyünk a végső győzelemre is. De ha nem is jön össze, a Târgovişte dolgát nagyon meg akarjuk nehezíteni” – nyilatkozta a Szatmári Magyar Hírlapnak Florin Mureşan, a VSK kosárlabda-szakosztályának elnöke.

A Román Kupát már megnyerő CSM a teljes idényben csak egy vereséget szenvedett, még februárban kapott ki hazai pályán az Aradtól (53:55). A legnagyobb költségvetésű romániai együttes a rájátszásban a Temesvári BCM Danziót és a Marosvásárhelyi Nova Vitát is 2-0-s összesítéssel ejtette ki, ám az idegenbeli meccseken csak egy, illetve öt ponttal tudott nyerni.

Hasonlóan szorosan alakultak a Szatmár elleni alapszakasz-találkozók: otthon 60:51-re, idegenben 69:68-ra győzött a CSM Târgovişte. Az öt-öt légióssal, illetve román válogatott kosarassal rendelkező Târgovişte elsősorban védelmével szokta felőrölni ellenfeleit: átlagban csupán 48,9 pontot engedett idén riválisainak. A bő keret miatt egyetlen játékos sem tölt egész meccseket a pályán, az amerikai Chrissy Givens meccsenkénti 27:45 perccel a legtöbbet foglalkoztatott kosaras.

A legeredményesebb viszont a tengerentúli játékos honfitársa, Monique Coker 16,1-es pontátlaggal. A döntő első és második mérkőzését csütörtökön és pénteken, egyaránt 19 órától rendezik Târgoviştén, mindkét összecsapást a Digi Sport 3 közvetíti. A harmadik és esetleges negyedik találkozót május 9-én és 10-én Szatmáron vívják, amennyiben ötödik mérkőzés is szükséges, azt 14-én ismét Târgoviştén bonyolítják le.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK