Fotó: Mediafax
2012. május 09., 07:552012. május 09., 07:55
Ugyanakkor a közgyűlés eltörölte azt az előírást, amely szerint minden csapatban állandóan szerepelnie kell egy román állampolgárságú kosarasnak.
Hiába érvelt az új szabály ellen a játékosok nevében Virgil Stănescu, az elmúlt másfél évtized egyetlen, jelentős nemzetközi karriert befutott román játékosa (képünkön). A legutóbb a Maros KK-ban szereplő center nemcsak a válogatott kosarasoknak rendszeres játéklehetőséget biztosító szabály mellett szólalt fel, hanem azt is javasolta, hogy a Nemzeti Ligává átkeresztelt A osztály létszámát csökkentsék 16-ról 12-re.
A szavazáson azonban alulmaradtak az elképzelései: a román játékosokra vonatkozó szabály megtartása mellett csupán a Kolozsvári U-Mobitelco és a Medgyesi Gaz Metan voksolt. A FRB közgyűlése ugyanakkor azt is eldöntötte, hogy 2014-től a csapatoknak a bajnoki mérkőzések első negyedében egy 22 éven aluli játékost kell szerepeltetniük, valamint hogy a férfiélvonal dobogósainak, valamint a Román Kupa döntőseinek ezentúl kötelező lesz elindulniuk az európai kupákban vagy a Balkán Ligában.
„Csalódott vagyok, mert sokakat nem érdekelt a téma. Több érdeklődést vártam az utánpótlás képviselőinek részéről, akiket közvetlenül is érint a dolog” – nyilatkozta Stănescu a Totalbaschet szakportálnak. Mircea Cristescu, az U-Mobitelco ügyvezető elnöke szerint a döntés főleg a fiatal játékosok karrierjét befolyásolja negatívan, mert a tapasztalt játékosokra továbbra is szükségük lesz a bajnoki címre és európai kupaszereplésre pályázó topcsapatoknak.
Marcel Ţenter, a kolozsvári csapat edzője ehhez anynyit tett hozzá, hogy a válogatottra is hatással lesz a döntés. „Nyoma sincs egy hosszú távú stratégiának, évről évre radikálisan változnak a szabályok, a román kosarasok pedig nem jutnak elegendő játéklehetőséghez. Hiányzik a játékosok ligája is, amely érdekeiket képviselné” – vélte a szakember. Carmen Tocală, a FRB elnöke hivatalosan nem nyilatkozott még a döntésről, tavaly augusztusban viszont azt mondta, hogy „a román játékost nem a szabályzat, hanem tudása kell hogy pályán tartsa”.
Az első külföldi játékosok a kilencvenes évek végén jelentek meg a román bajnokságban, és az ezredforduló után vált általánossá alkalmazásuk. 2007-ig minden csapat három külföldi játékost alkalmazhatott, akkor ötre emelték az engedélyezett légiósok számát. 2008-ban már hétre nőtt ez a szám, viszont akkor hozta a szövetség a most eltörölt szabályt, mely szerint minden csapatban folyamatosan pályán kell hogy legyen legalább egy hazai játékos. 2009-ben visszatértek az öt külföldihez, azóta most változik először a létszámukra vonatkozó szabályzat.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.