2010. október 22., 09:492010. október 22., 09:49
A csíkszeredai hokicsapatnak utoljára 2007-ben sikerült túljutnia az első akadályon az 1997 óta minden évben megrendezett Kontinentális Kupában. Akkor házigazdaként nyerte meg első tornáját, ám a következő körben már nem termett sok babér számára: a lengyelországi Novy Targban egy ponttal csoportutolsóként zárt. A csíkiak tavalyelőtt és tavaly is rendező csapatként kezdték meg szereplésüket az európai kupasorozatban, ám már nem sikerült megismételniük a 2007-es teljesítményüket. A 2008/2009-es idényben az egyik mostani ellenfél, a Dunaújváros tört borsot a kék-fehérek orra alá a Vákár Lajos-műjégpályán, ahol a sorsdöntő meccsen 4-1-re verte a Sportclubot. Tavaly szintén szerepelt magyarországi csapat a Csíkszereda csoportjában, ám nem az Újpest – amelyet 5-0-ra győztek le a hazaiak –, hanem a Hága jelentett legyőzhetetlen akadályt: a hollandok 4-3-ra nyerték meg a végül a csoportelsőségről döntő párharcot.
A HSC Csíkszereda most Mariborban próbál szerencsét. A házigazda HDK Stavbar a szerb, horvát és osztrák csapatokat is felvonultató szlovén liga megnyerése után szeretne az Interkontinentális Kupában is bizonyítani, míg a Karaganda kazah bajnokként várja a megmérettetést. A Dunaújváros a magyar bajnokság ezüstérmeseként vág neki a küzdelmeknek. Az Acélbikák a magyar–román közös bajnokságban, a MOL Ligában együtt szerepelnek a Csíkszeredával, amelyet az elmúlt idény kisdöntőjében legyőztek, így bronzérmesek lettek. Idén a HSC-nek megy jobban: éppen a Dunaújvárost megelőzve vezeti az alapszakasz táblázatát. A két csapat eddig kétszer találkozott a MOL Ligában: Magyarországon 3-1-re nyertek a dunaújvárosiak, míg Csíkszeredában büntetőkkel nyert 3-2-re a HSC.
A maribori tornán a Csíkszereda pénteken a házigazdák ellen kezd, szombaton a Karagandával, vasárnap pedig a Dunaújvárossal mérkőzik meg.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.