Kolozsvári Eb: Románia Magyarországot választotta

Magyarországot választotta partneréül – és egyben ellenfeléül is – Románia, ezért a „piros-sárga-kékekhez" hasonlóan az anyaországi férfi kosárlabda-válogatott is Kolozsváron játssza majd a 2017-es Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit – jelentették be csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon a két sportszövetség képviselői.

Kiss Előd-Gergely

2016. november 03., 15:552016. november 03., 15:55

2016. november 03., 18:362016. november 03., 18:36

A román szervezet (FRB) elnöke, Horea Păun szerint könnyű volt meghozni a döntést, hiszen 2012 óta baráti kapcsolatot ápol egymással a két szövetség, melynek eredményeként 2015-ben már közösen szerveztek női Eb-t. Emlékeztetett arra, hogy a férfi Európa-bajnokság jelenlegi kiírása is abban az évben alakult ki. Akkor ugyanis Ukrajnának kellett volna megrendeznie a 24 csapatos kontinensviadalt, de az ottani háborús állapotok miatt az utolsó pillanatban új helyszínt kellett találni a tornának. Mivel egyetlen ország sem volt arra felkészülve, hogy egymaga elvállalja a házigazda szerepet, ezért úgy döntöttek, hogy négy ország (Franciaország, Németország, Horvátország és Lettország) között osztják el a csoportkör megrendezését.

A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) ekkor azt ajánlotta, hogy a rendező országok válasszanak partnerszövetséget maguknak, hogy több nézőt vonzzanak a nézőterekre. Ez az új rendszer annyira sikeresnek bizonyult, hogy a 2017-es, finn–izraeli–török–román rendezésű Eb-re is megtartották. Păun hozzáfűzte: Magyarország 17, Románia pedig 30 év után először vesz részt Európa-bajnokságon, így arra számít, hogy a két ország szurkolói megtöltik a lelátót.

Szalay Ferenc, a magyar szövetség (MKOSZ) elnöke rámutatott, hogy Magyarországon nagy várakozás előzte meg a romániai szövetség döntését, azonban a két szövetség vezetőinek személyes jó kapcsolatai miatt bíztak abban, hogy rájuk esik a választás. „A női Eb-n már kipróbáltuk egymást, és látszott, hogy működik a kapcsolat\" – fogalmazott. Hozzáfűzte: segíteni akarnak, hogy megteljen Kolozsváron az új sétatéri sportcsarnok.

Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára elmondta: megállapodásuk érelmében a magyar szövetség 1300 jegyet kap a román–magyar rangadóra, a magyar kosárlabda-válogatott többi mérkőzésére pedig 3000 jegyet értékesíthet a magyar szövetség. A román–magyar mérkőzés kivételével az egész tornára érvényes bérletet is kiválthatnak majd a magyar szurkolók, ezekből azonban mindössze 200 darab van. De rendelkezésükre áll még további 3000 jegy azokra a mérkőzésekre, amelyeken a magyar válogatott nem érintett. Bodnár hangsúlyozta, nagyon ügyelnek a biztonságra, ezért a belépőket zárt rendszerben értékesítik a magyar klubokon keresztül, és valamennyi jegy névre szóló lesz.

Újságíró kérdésre Horea Păun elmondta: ami a biztonságot illeti, tárgyaltak már a kolozsvári rendvédelmi szervekkel, akik biztosították őket arról, hogy meg tudják oldani a rendezvény biztosítását. Hozzáfűzte, ők is elgondolkodtak a zárt rendszerű jegyértékesítésen, de nekik lényegesen nehezebb lenne ezt megtenni, mert jóval több jegyet kell eladniuk. Adrian Voinescu, a torna igazgatója leszögezte: biztos, hogy nem lesz gond a biztonsággal, mert Kolozsvár „egy kozmopolita város\". Jelezte, már az is eldőlt, hogy Magyarország mellett Horvátország is Kolozsváron játszik, mert a harmadik kalap másik három csapata egyaránt rendező – így csak ők maradtak.

Románia egyébként a hatodik kalapba kapott besorolást, míg Magyarország a negyedikben szerepel. Az első kalapban Spanyolország, Litvánia, Szerbia és Franciaország, a másodikban Görögország, Olaszország, Csehország és Lettország, míg az ötödikben Németország, Belgium, Lengyelország és Montenegró szerepel. Szalay Ferenc újságírói kérdésre úgy nyilatkozott: a legerősebb csapatokat tömörítő első kalapból Spanyolországot szeretnék leginkább ellenfélnek.
A jövő év augusztus 31. és szeptember 17. között rendezendő 40. kontinenstornának Kolozsváron kívül Helsinki, Tel-Aviv és Isztambul ad otthont. Törökország még nem nevezte meg partnerét, Finnország Izlandot, Izrael pedig Litvániát választotta. A csoportkör sorsolását az Eb kieséses szakaszának is otthont adó Isztambulban tartják november 22-én.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK