Kisorsolták az Európa Liga csoportjait

Az Európai Labdarúgó-szövetség kezében van a Debreceni VSC sorsa: az Európa Ligában a PSV Eindhovennel, a Sampdoriával és a Metaliszt Harkivval egy csoportba került hajdúságiak szereplése veszélybe került, ugyanis Máté Péter jogosulatlanul lépett pályára a Liteksz Lovecs elleni, csütörtöki Európa Liga-mérkőzés 90. percében, amikor a Loki összesítésben 4-1-re vezetett.

Hírösszefoglaló

2010. augusztus 30., 05:402010. augusztus 30., 05:40

A magyar bajnokcsapat közleményben ismerte el, hogy hibázott, de meglátásuk szerint ez nem vonja maga után a kizárást. „Olyan esetről van szó, amelyben adminisztrációs hiba folytán játékjogosultsággal rendelkező, de be nem nevezett labdarúgó lépett pályára, hiszen Máté Péter nem volt eltiltva – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Szima Gábor, a DVSC elnöke. – Azalatt a néhány perc alatt Máté Péter játéka nem befolyásolta döntően a továbbjutást. Az UEFA fegyelmi szabályzatának 41. paragrafusa kimondja, hogy ha a játékos döntően nem befolyásolja a mérkőzés végeredményét, kiszabható enyhébb büntetés is, mint a mérkőzés eredményének megváltoztatása. A továbbjutásért járó prémiumot az UEFA döntésétől függetlenül megkapják a játékosok.”

Az ügy pikantériája, hogy precedenst éppen a csütörtöki ellenfél, a Liteksz Lovecs esete szolgáltathat. A bolgárok egyik labdarúgója ugyanis 2007-ben úgy lépett pályára az UEFA-kupa selejtezőiben, hogy nem nevezték. A klub azonban csak pénzbüntetést kapott. A debreceniek így bizakodnak, és már a leendő ellenfelekre gondolnak. „Összekerültünk a PSV-vel, így ellenfélként üdvözölhetjük volt játékosunkat, Dzsudzsák Balázst. A Sampdoria is európai sztárcsapatnak minősül annak ellenére, hogy drámai csatában elbukott a Werder Bremen ellen a BL-ben. A harkivi csapatot nem láttam még játszani, de aligha képvisel gyengébb játékerőt, mint a másik két riválisunk” – nyilatkozta az MTI-nek Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere.

Dzsudzsák mellett egy másik magyar válogatott futballista, a Sampdoriában játszó Koman Vladimir is pályára léphet a debreceniek ellen, akik a menetrend szerint szeptember 16-án az ukrán Harkivot fogadják, majd Olaszországba utaznak, hogy aztán október 21-én a PSV utazzon Magyarországra. Az EL csoportkörében érdekelt román csapat, a Steaua a Liverpool otthonában kezd, majd a Napolit fogadja, ezután pedig Utrechtbe látogat.

Európa Liga, a csoportok összetétele, A csoport: Juventus, Manchester City, Red Bull Salzburg, Lech Poznan. B csoport: Atlético Madrid, Bayer Leverkusen, Rosenborg, Arisz Szaloniki. C csoport: Sporting Lisszabon, Lille, Levszki Szófia, Gent. D csoport: Villarreal, FC Bruges, Dinamo Zágráb, PAOK Szaloniki. E csoport: AZ Alkmaar, Dinamo Kijev, BATE Boriszov, Sheriff Tiraszpol. F csoport: CSZKA Moszkva, Palermo, Sparta Prága, Lausanne. G csoport: Zenit, Anderlecht, AEK Athén, Hajduk Split. H csoport: VfB Stuttgart, Getafe, Odense, Young Boys. I csoport: PSV Eindhoven, Sampdoria, Metaliszt Harkiv, Debreceni VSC. J csoport: Sevilla, Paris Saint-Germain, Borussia Dortmund, Karpati Lviv. K csoport: FC Liverpool, Steaua, Napoli, Utrecht. L csoport: FC Porto, Besiktas, CSZKA Szófia, Rapid Wien.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek