Kirúgták a játékosát megütő firenzei trénert

Egy pontra felzárkózott az AC Milan labdarúgócsapata az éllovas Juventus mögé a Serie A hétközi, 36. fordulójában, mivel a listavezető Zebrák – Buffon kapus nagy hibája miatt – csak 1-1-gyel végeztek a kiesés ellen küzdő, vendég Lecce ellen, a Milan pedig hazai pályán 2-0-ra verte az Atalantát.

2012. május 04., 07:432012. május 04., 07:43

 A hátralévő két körben a Juve a Cagliarihoz látogat, majd az Atalantát fogadja, míg a milánóiak az Inter elleni városi derbire készülnek, végül pedig a Novarát látják vendégül. „Csodás este lesz a vasárnapi, nagyon várjuk már a derbit – utalt az Inter elleni rangadóra Massimiliano Allegri, a Milan trénere. – A scudetto a Juve kezében van, de mi hiszünk a sikerben.”

A hétközi fordulóból a botrány sem hiányzott. A Fiorentina azonnali hatállyal menesztette Delio Rossi vezetőedzőt, aki a vendég Novara elleni mérkőzésen megütötte lecserélt játékosát, Adem Ljajicsot. A már biztos kieső Novara fél óra elteltével már 2-0-ra vezetett, ekkor Rossi lecserélte szerb légiósát, aki miközben leült a cserepadra, gúnyosan megtapsolta a trénert. Rossi visszafordult, és a padra leülő futballistának esett. Végül a segítők és a cserék választották szét őket.

Andrea Della Valle, a Fiorentina elnöke a végül 2-2-re végződött találkozó után  kirúgta Rossit, helyére pedig csütörtökön az eddig nagyrészt alsóbb osztályokban dolgozó Vincenzo Guerinit nevezte ki. Ez volt a 19. edzőváltás a Serie A-ban, amely rekordot jelent az olasz pontvadászatban.

A Serie A élcsoportja két fordulóval a vége előtt: 1. Juventus 78 pont, 2. AC Milan 77, 3. Napoli 58 (64-43), 4. Udinese 58 (48-35), 5. Lazio 56, 6. Inter 55.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK