Fotó: Agerpres
2010. november 25., 09:012010. november 25., 09:01
Miközben Sorin Cârţu együttese korábban a svájciak elleni, hazai pályán megnyert meccsen, illetve a két nevesebb rivális, a német és az olasz gárda otthonában mutatott bátor játékával elhitette, hogy van keresnivalója a legrangosabb európai kupasorozatban, kedd este Bázelben mindent lerombolt, amit addig felépített.
A CFR-nek elég lett volna egy döntetlen, hogy az utolsó fordulót lépéselőnyből várja svájci ellenfelével szemben, ám a „megszokottnál” is bizonytalanabb védekezés, illetve az ezúttal még az ellentámadásokat is elképzelés nélkül levezető támadósor nem volt képes ellensúlyozni a hazaiak célratörő játékát.
E csoport:FC Basel–Kolozsvári CFR 1-0 (Almerares 15.), F csoport:Chelsea–MSK Zsolna 2-1 (Sturridge 51., G csoport:Ajax Amszterdam–Real Madrid 0-4 H csoport:Braga–Arsenal 2-0 (Matheus 83., 90.), |
Almerares – aki bekönyökölt Piccolónak, és amíg a középhátvédet ápolták, megszerezte a vezetést az összezavarodott védősorból kirobbanva – új helyzetbe hozta az első negyedórában a védekezésbe belekényelmesedő kolozsváriakat, de a minden egyes kezdeményezést ügyetlenül megbotlasztó Traorét hiába keresték, középen pedig a csak hátrafelé játszó Kivuvu képtelen volt támadásokban gondolkodni.
Eközben a CFR védelmének kétszer is a gólvonal előtt kellett mentenie, miközben a másik oldalon egyetlen lövés sem érkezett a kapu felületére. Abraham brutális belépőjénél – a bázeli játékos beletalpalt Bastos arcába – felcsillant a remény, hogy emberelőnyös helyzetben összejöhet az egyenlítés, de a játékvezető megkegyelmezett a hazaiaknak. Szünetben Traoré helyett Bjelanovic állt be, de a játék képe később sem változott, helyzetig – többek között kapufáig és egy határeset lesgólig – csak a svájciak jutottak.
A kolozsváriak végül kapura lövés nélkül zárták a sokak által az idény legfontosabb meccsének tartott bázeli fellépésüket. A szégyenérzetet Sorin Cârţu viselkedése is növelheti, akinek szájáról szinte minden egyes közeli televíziós felvételen csak szidalmakat lehetett leolvasni, a 60. percben pedig a Bajnokok Ligájában még nem látott kirohanással „örökre emlékezetessé tette” BL-szereplését: egy bírói ítélet annyira felbosszantotta, hogy a helyén ülve ököllel ütni kezdte a kispad oldalsó plexilapját, amely végül csak rúgásai hatására adta meg magát.
„Mit csinálunk most, egy elszigetelt esetről beszélünk, vagy inkább a fociról?!” – válaszolt kérdéssel az agresszív kirohanását firtató kérdésre a CFR vezetőedzője, később pedig elismerte, hogy „a mélységes frusztráció miatt” borult ki, megjegyezve, hogy az ablak „nem a legjobb minőségű volt”. Cârţu tettét egyhangúlag elítélték a romániai futballvilág vezető személyiségei, sőt Mircea Rădulescu, a román szövetség technikai bizottságának elnöke kilátásba helyezte, hogy a Liga 1-es edzőket a jövőben rendszeres orvosi szakvizsgálatra kötelezik.
Iuliu Mureşan, a CFR sportvezetője jelezte, ha emiatt az UEFA megbünteti a klubot, az összeget Cârţu fizetéséből vonják le. A klubelnök a játékra kitérve elmondta, Pászkány Árpád klubtulajdonossal együtt „nem hittek a szemüknek” csapatuk tehetetlensége láttán. Cârţu – aki Mureşan szerint a CFR edzője marad – megpróbált magyarázatokat is keresni: szerinte belefáradt a háromfrontos harcba a csapata, amelynek teljesítménye nagyon függ két-három játékostól, ezúttal pedig Culio és Costa is rossz napot fogott ki, míg De Zerbi egészségügyi gondjai miatt pályára sem léphetett.
Az E csoport másik meccsén az AS Romának kétgólos hátrányból is sikerült fordítania a vendég Bayern München ellenében (3-2), és csak egy csoda folytán maradhat le a nyolcaddöntőről. Az Auxerre vendégeként nyerő AC Milan azonban már biztos a legjobb 16 csapat között van, akárcsak a Moszkvában diadalmaskodó Marseille. A H csoportban viszont – amelyben a Braga legyőzte az Arsenalt – még hárman versenyeznek a két nyolcaddöntős helyért.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.