Kialudt a láng, véget ért a XXX. nyári olimpia

Az Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXX. nyári olimpia Londonban.

MTI

2012. augusztus 13., 10:112012. augusztus 13., 10:11

Miután a hangulatfelelősök egy óráig szórakoztatták a 80 ezer nézőt, a hivatalos program helyi idő szerint 21 órakor kezdődött, nem sokkal ezután elfoglalta a helyét a díszpáholyban a II. Erzsébet királynőt képviselő Harry herceg, valamint Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is. 

A 12 részből álló, magával ragadó műsornak 4100 részvevője volt – köztük két magyar artistaművész, Simet László és felesége, Olga –, a tematikája pedig Londonra összpontosult.
A nyitójelentben odavarázsolták az aréna küzdőterére olyan helyi nevezetességek kicsinyített mását, mint a parlament, a Tower-híd, a Szent Pál székesegyház vagy a Temze partján emelkedő óriáskerék, a London Eye, és bemutatták, hogy milyen pezsgő is a brit főváros élete a hétköznapokon. A metropolisz egy napját bemutató blokk zenei aláfestését a Madness, a Pet Shop Boys, a One Direction, a The Kinks frontembere, Ray Davies, Emeli Sandé és a Stomp ütősegyüttes 40 tagja szolgáltatta.

A nemzetek zászlóit minden ország képviseletében egy-egy sportoló hozta a küzdőtérre, a magyar lobogót a kalapácsvetés aranyérmese, Pars Krisztián vitte. Ezután – részben a nézők közötti lépcsőkön leereszkedve – a stadionba tódult a többi versenyző is, ki boldogan, ki szomorúan, de mindenki felszabadultan, integetve lépett a játékok fő helyszínének küzdőterére. Ezúttal – ellentétben a megnyitóval – már nemzetiségtől függetlenül, keveredve vonultak be a főszereplők, felejthetetlen kavalkádot varázsolva az arénába.

A hagyományoknak megfelelően a záróceremónia keretében ejtették meg a férfi maratonfutás eredményhirdetését, és köszöntötték annak a 70 ezer önkéntesnek a képviselőit, aki munkájával hozzájárult a játékok sikeres lebonyolításához. Az önkéntesek vastapsot kaptak a publikumtól.

Ezután következett a háromórás műsor központi eleme, „A brit zene szimfóniája” című összeállítás, ebben a Londoni Szimfonikus Zenekar mellett a brit pop és rock utóbbi 50 évének világszerte leginkább ismert alakjai is szerepeltek – csak erre az éjszakára újból összeállt például az 1990-es évek lánybandája, a Spice Girls, de ott volt az előadók között George Michael, Annie Lennox, Brian May, Liam Gallagher, Fatboy Slim, valamint a fiatal tehetségek közül Jessie J, Tinie Tempah és Taio Cruz.

A már elhunyt John Lennon és Freddie Mercury szellemét is megidézték, a közönség pedig együtt énekelte a Monty Python-tag Eric Idle-lel az Always Look on the Bright Side of Life című dalt. A Muse nevű rockbanda előadta a londoni játékok hivatalos dalát, a Survivalt.

A felejthetetlen buli után elérkezett a program hivatalos része. Leengedték az olimpiai lobogót, eljátszották az olimpiai himnuszt, majd Boris Johnson, London főpolgármestere átadta a zászlót Jacques Rogge-nak, aki továbbadta azt Eduardo Paesnek, a 2016-os nyári játékokat rendező Rio de Janeiro első emberének. A brazil világváros – amely az első dél-amerikai házigazda lesz – egy nyolcperces, fergeteges karnevállal mutatkozott be a nézőknek.

Sebastian Coe, a londoni szervezőbizottság elnöke megköszönte a londoniaknak és a briteknek, továbbá az önkénteseknek, hogy támogatták a játékok lebonyolítását, és lehető tették, hogy minden jól sikerüljön. Coe a versenyzőknek is köszönetet mondott, hogy szereplésükkel örökké emlékezetessé tették az elmúlt 17 napot.

A NOB elnöke, Jacques Rogge Coe-nak és csapatának köszönte meg az emberfeletti szervezőmunkát, és kijelentette: az itteni emberek megmutatták a világnak, hogy milyen remek házigazdák. Az olimpiát jellemezve a belga sportdiplomata úgy fogalmazott: örömteli és tündöklő volt. Ezt követően hivatalosan befejezettnek nyilvánította a londoni játékokat.

Ezután az olimpiai lángot tartó kandeláber 204 rézszirma szétnyílt, felette pedig egy 20 méter széles főnixmadár kelt életre. Közben a stadion másik részében felhangzott a Take That együttes Rule the World című dala, majd egy modern balettelőadás következett. A közönség tapsviharától kísérve aztán teljesen kialudt a láng, a műsort pedig a The Who előadása zárta.

A négyévente rendezett, idén július 27-én kezdődött seregszemlén közel 10 500 sportoló indult és 302 számban hirdettek győztest. Magyarország nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet gyűjtött Londonban, amely – 1908 és 1948 után – rekordot jelentően harmadszor volt olimpiai házigazda.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK