Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának ötödik fordulója hozta meg az áttörést a Dinamónak: Mircea Rednic bukaresti legénysége három döntetlen és egy vereség után 2-1-re győzni tudott a Viitorul vendégeként.
2016. április 05., 18:362016. április 05., 18:36
A hétfő esti meccs eredménye után tehát már csak Gheorghe Hagi alakulata és a Marosvásárhelyi ASA nyeretlen a play-offban, így utóbbi kettő 25, illetve 21 ponttal tanyázik a tabella alján. A forduló kedd koraesti Giurgiui Astra–Târgu Jiu-i Pandurii összecsapással ér véget.
A hétfői játéknap figyelemfelkeltő eredményét az alsóház szolgáltatta, ahol a Botoșani-nak sikerült 6-1-re vernie hazai pályán a Temesvári Polit. A szünetben még egy-egy büntető értékesítése után 1-1 volt az állás, a második félidőben azonban alaposan rákapcsoltak a moldvai játékosok, és sorra vették be a teljesen szétesett Bega-partiak kapuját.
„Még pályafutásom kezdetén, a harmadosztályban sem kaptam ki ilyen csúnyán. Gyerekes hibákat vétettünk. Több mint kétségbeejtő a helyzet. Talán el kellene fogadnunk, hogy kiesünk az élvonalból és meg kellene próbálnunk futballozni. Talán akkor változna valami. De én már nemigen hiszem, hogy megmenekülhetünk\" – ismerte el a Poli 31 éves csapatkapitánya, Dorin Goga a meccs végén.
Öt forduló után a temesváriak 15 ponttal állnak a kiesés jelentő hetedik helyen a sereghajtó Ploiești-i Petrolul előtt (8 pont). Az élen Iași (26 pont), Craiova (25), Kolozsvári CFR (22), Voluntari (22), Botoșani (20) a sorrend. A Chiajna most 17 ponttal a hatodik, osztályozót jelentő helyen áll.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!