Kásásék is megérkeztek az olimpiára

Ellenkező okokból, de a magyar és a román férfi vízilabda-válogatott is sima meccsel zárta tegnap az olimpiai csoportkört. Előbbi először nyújtott címvédőhöz méltó teljesítményt, és ennek éppen a pekingi finálé másik résztvevője, az Egyesült Államok látta ismét kárát.

2012. augusztus 07., 08:412012. augusztus 07., 08:41

 Kemény Dénes együttese ugyan nehezen melegedett be a góllövésbe, de az első negyedet így is 1-0-s előnnyel zárta, majd a második játékrészben háromgólos sorozattal tette egyértelművé, hogy az amerikaiak négy év után sem tudtak felfejlődni melléjük. Mivel ezúttal nemcsak a támadás, de a védekezés is tökéletesen működött, a nagyarányú sikert egy pillanatra sem fenyegette veszély.

A 11-6-os eredmény azt jelenti, a magyar csapat Szerbia és Montenegró mögött a harmadik helyen jutott tovább a csoportjából, és a negyeddöntőben a lapzárta után véget ért Olaszország–Spanyolország mérkőzés győztesével találkozik.

A román válogatott a Kovács István által irányított gárdára eddig jellemző küzdőszellemnek volt híján Szerbia ellen, és bár a mérkőzés már tét nélküli volt, a dél-szlávok ugyancsak komolyan vették azt. A játék minden elemében összpontosítottak, így az utolsó negyednek 10-1-es előnynyel vágtak neki. Következett a román együttes számára utolsó játékrész ezen az olimpián, amire ők is összeszedték magukat, és az utolsó másodpercekben szerzett találattal 3-2-re hozták a hajrát.

„Benne volt a pakliban, hogy a szerbek a mi csapatunkon is ugyanúgy átgázolnak majd, mint az amerikaiakon, ráadásul a fiúk erre a mérkőzésre már nem tudtak felpörögni. Szerencsére a végén dobtunk néhány gólt, ami azért fogyaszthatóbbá tette a vereséget és a búcsút” – mondta lapunknak a román együttes magyar trénere, aki négy év után feláll a kispadról. „A megbízatásom arra szólt, hogy juttassam ki a csapatot az olimpiára, ami sikerült is. A szerződésem lejár, és már kész tény, hogy a pályafutásomat Szolnokon folytatom majd” – árulta el Kovács István.

K. Cs., London

Férfiak, 5. forduló, A csoport: Horvátország–Kazahsztán 12-4, Ausztrália–Görögország 13-8. B csoport: Szerbia–Románia 12-4, Magyarország–Egyesült Államok 11-6. Női negyeddöntők: Ausztrália–Kína 20-18 (ötmétesekkel), Egyesült Államok–Olaszország 9-6, Spanyolország–Nagy-Britannia 9-7. Az elődöntők párosítása: Spanyolország–Magyarország, Egyesült Államok–Ausztrália.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK