2011. augusztus 01., 02:392011. augusztus 01., 02:39
A szombati időmérőn még a világbajnoki pontversenyben élen álló, címvédő Sebastian Vettel volt a legjobb: az utolsó időmérő etap legvégén vette el az első rajtpozíciót a mclarenes Lewis Hamiltontól, aki így a második helyre szorult. A harmadik helyről Hamilton csapattársa, Button rajtolhatott, míg őket a két ferraris követte, Massa, Alonso sorrendben. A másik Red Bull pilótafülkéjében ülő Mark Webber csak a hatodik helyről indulhatott.
A szakadó esőben kezdődő futam rajtja kiválóan sikerült a címvédő Vettel számára, megőrizte első helyét, és a két McLaren is a nyomában maradt, igaz, Button majdnem megelőzte Hamiltont. A legjobban azonban a Mercedes GP kapta el a rajtot: a kilencedik helyről induló Michael Schumacher meg sem állt a hatodik helyig, a hetedik helyről rajtoló Rosberg pedig a negyedik helyen haladt. Az igazi izgalmak azonban az élen zajlottak: az eső miatt óvatoskodó, meg-megcsúszó Vettel nyakára megérkezett Hamilton, a harmadik körben pedig az angol el is kezdte támadni német riválisát. Erőfeszítése az ötödik körben érett be, ekkor ugyanis Vettel kicsúszott egy kanyarban, így az angol állt az élre, és elkezdett elszakadni az üldözőktől.
A 13. körre elállt az eső, ekkor következtek az első kerékcserék, ami a korábban kiállt Buttonnak jött be a legjobban: egy kör múlva csapattársához hasonlóan ő is megelőzte Vettelt, így a McLarenek álltak a mezőny élén. A korábban lezúdult vízmennyiség mellett később Nick Heidfeldnek egy másik őselemmel is meg kellett küzdenie: a Renault pilótája a 25. körben kiállt a boxba, majd útban vissza a pályára autójának bal oldala kigyulladt, ezért a boxutca kijárata mellett félre kellett húznia. A lángok olyan gyorsan harapóztak el, hogy a Renault a poroltóval tüsténkedő tűzoltók hosszas erőfeszítése ellenére is porrá égett, Heidfeldnek ugyanakkor haja szála sem görbült.
A 47. körre aztán ismét eleredt az eső, ez pedig helycserét eredményezett az élen: Hamilton megpördült, Button pedig utolérte, majd meg is előzte csapattársát, de néhány kör múlva Button hibázott, így visszaállt a sorrend. A következőkben aztán családias hangulatú testvérháború következett: a két mclarenes egymás mellett autózott, és oda-vissza előzgette egymást. A cicázást Hamilton unta meg hamarabb, aki kiállt a boxba, és köztes abroncsokat szereltetett autójára. Elsősorban azonban nem ezért csúszott le a dobogóról, hanem azért, mert első megpördülésekor úgy állt ismét irányba, hogy veszélyeztette a mögötte érkező versenyzőket, ezért a versenybírák boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották. Button győzelmét így már semmi sem veszélyeztette, így az egyszeres világbajnok angolt ismét elsőként intették le a Hungaroringen. (Mint ismert, 2006-ban első Forma–1-es diadalát is itt aratta.) Az összetett világbajnoki pontversenyben élen álló Vettel vezető pozíciója azonban nem került veszélybe, mivel végül sikerült a második helyen célba érnie. A dobogó harmadik fokára Alonso állhatott fel.
„Hasonló körülmények között sikerült nyernem, mint 2006-ban, nagyszerű érzés – nyilatkozta a győztes Jenson Button. – Fantasztikus hétvége volt, köszönet jár az egész csapatnak. Nagyon jól működött ma az autó.”
Magyar Nagydíj, pontszerzők: 1. Jenson Button (brit, McLaren), 2. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 4. Lewis Hamilton (brit, McLaren), 5. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 6. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 7. Paul di Resta (brit, Force India), 8. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso), 9. Nico Rosberg (német, Mercedes), 10. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso). A pontversenyek élcsoportja, pilóták: 1. Vettel 234 pont, 2. Webber 149, 3. Hamilton 146, 4. Alonso 145, 5. Button 134. Csapatok: 1. Red Bull 383, 2. McLaren–Mercedes 280, 3. Ferrari 215, 4. Mercedes 80, 5. Lotus Renault 66.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!