Hivatalosan is lemondott szerdán Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöki tisztségéről, de a január 8-ai rendkívüli közgyűlésig még hivatalában marad – számolt be a zártkörű elnökségi ülésről a szövetség közleménye.
2016. december 14., 17:312016. december 14., 17:31
Később a több mint húsz év után leköszönő sportvezető sajtótájékoztatón idézte fel az elmúlt hetek heves vitáit a távozását szorgalmazó Hosszú Katinkával és a mögé felsorakozott válogatott versenyzőkkel és úszókkal. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóklasszis, mint ismeretes, még a windsori rövid pályás világbajnokság előtt társaival közös állásfoglalásban kérte a szövetségtől a „demokratikus\" rendszerre való áttérést. Gyárfás végül az utazás napján közölte a most írásban is benyújtott lemondását, amelyet azóta már Szabó Tünde szakállamtitkár el is fogadott.
Rajta kívül a vezetőségből szerdán senki sem mondott le a mandátumáról – egyhangú szavazással döntöttek arról, hogy az „ügyvitel zavartalansága érdekében\" a leköszönő elnök még további egy hónapig ellássa feladatait. Romániában egyébként hasonló helyzetekben rendre az alelnök vagy a főtitkár szokta az elnöki teendőket ellátni az „átmeneti\" időszakban.
Gyárfás leszögezte, nem érzi magát hibásnak, de nem politikai nyomásra mondott le, hanem megelégelte, hogy „mindent rajta kértek\" számon. Reméli, hogy ez nem válik a 2017-es budapesti világbajnokság kárára, és a torna szervezőbizottságát pedig a továbbiakban is irányítani szeretné. Úgy érzi, hogy ez az ő kötelezettsége, de erről még a napokban tárgyal a kormány illetékeseivel, mert mind fogalmazott: ő sikerek segítésére vállalkozott, márpedig ha azt gátolja, akkor félreáll.
Nem zárkózott el attól, hogy amennyiben az Ugrin Tamás, Fábry György és Pozsgati Tamás alkotta jelölőbizottság felkéri, megint harcba száll a tisztújító közgyűlésen, de újraválasztását már nem tartja valószínűnek. „Egy háromszoros olimpiai bajnokkal nem vagyok egy súlycsoportban. Biztos lehet mindent jobban csinálni, de nem tudom, mit vétettem. Lehet, hogy konzervatív vagyok, de szerintem ezért a budapesti vb-ért mindenkinek a szívét kell beletennie, nem pedig a markát tartania. Lehet tévedtem, nem élezni akarom a vitát, de nem bújhatok ki a bőrömből\" – ecsetelte, emlékeztetve arra, hogy tavaly azért veszett össze Hosszú Katinkával, mert ő csak pénzért fejében vállalta volna a vb promóciós filmjében való részvételt. Az úszónő, mint ismeretes, épp karácsonykor bírálta először nyilvánosan Gyárfást, majd januárban széttépte a MÚSZ által számára felkínált, de arculati jogokhoz kötött támogatási szerződését.
A leköszönő elnök különben ismét hangsúlyozta, hogy 1993 óta semmilyen juttatásra nem tartott igényt a szövetségtől, eddigi döntéseit sem bánta meg, a pénzt pedig szakmai szempontok alapján kezelték. Nehezményezte, amiért több magyarországi lap szerinte „illetlenül\" járt el vele szemben az utóbbi időszakban, „diktatórikusnak\" mondott stílusát illetően pedig hozzáfűzte: „hadiállapot van, most nincs idő udvariaskodni. A hatékonyság a kulcs a vb-t illetően.\"
Gyárfás utódául egyébként eddig Szabó Tünde, illetve Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Bienerth Gusztáv, a Magyar Turisztikai Ügynökséget felügyelő kormánybiztos neve merült fel.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!