2012. július 17., 08:472012. július 17., 08:47
Az elmúlt évtized legsikeresebb magyar együttese egy év kihagyás után tér viszsza a nemzetközi porondra, azzal a céllal, hogy megismételje története legnagyobb megvalósítását, a három évvel ezelőtti BL-főtáblás szereplést.
Az elmúlt nyolc évben hat magyar bajnoki címet nyerő Lokinak 2009-ben is három ellenfélen kellett átverekednie magát ahhoz, hogy Európa legjobb 32 csapata között szerepelhessen. A Kalmart, a Levadia Tallinnt és a Levszki Szófiát sikeresen búcsúztatta a hajdúsági klub, a főtáblás ellenfelek azonban túl nagy falatnak bizonyultak: a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina ellen nem sikerült pontot szerezni.
A Debrecen most még távol áll attól, hogy a kontinens legjobbjaival mérkőzzön meg – először az albán bajnokon kell túljutnia. Az ország legnagyobb nemzeti hőséről, Szkander bégről elnevezett futballklubot 1909-ben alapították. Azóta 3 bajnoki címet szerzett, 1933 mellett tavaly és idén nyerte meg az aranyérmet. A BL-selejtezőkben tavaly a sorozat ciprusi meglepetéscsapata, a negyeddöntőig jutott APOEL búcsúztatta ugyanebben a szakaszban 6-0-s összesítéssel.
Az albán együttes az UEFA június 29-i klubvilágranglistáján a 364. helyet foglalja el, ettől függetlenül a rangsorban legjobb magyar együttesként 174. Debrecen vezetőedzője, Kondás Elemér szerint játékosainak nagyon fegyelmezetten kell futballozniuk a Skënderbeu ellen. „Egy masszív, hajtós csapat vár ránk, játsszák a futballt, és rengeteget futnak – nyilatkozta a szakember a Dvsc.hu oldalnak. – Több jó labdarúgó alkotja a keretüket, oda kell figyelnünk rájuk, ahogyan arra is, hogy hazai pályán játszanak, és fanatikus szurkolótáboruk majd űzi, hajtja őket.”
Kondás hozzátette, igyekeznek kijavítani azokat a hibákat, amelyeket a Videotonnal szemben büntetőkkel elveszített múlt szerdai Szuperkupa-döntőn elkövettek, ugyanakkor legalább annyira fegyelmezettnek kell majd lenniük, mint voltak a fehérváriak ellen. „Volt egy rövid időszak, amikor nem voltam elégedett a csapat teljesítményével, azt kell áthidalni és még jobb játékra törekedni – mondta a szakvezető. – Egy kupamérkőzést idegenben sokkal jobb kezdeni, mert hazai pályán még mindig van lehetőség a javításra. Két meccsen dől el a továbbjutás, Albániában a lehető legjobb eredményt kell elérni.” A Loki tegnap utazott el Albániába. Kondás Elemér a mai mérkőzésen nem számíthat az eltiltott Ibrahima Sidibére, illetve a sérült Selim Bouadlára, Ludánszki Bencére és Roguy Méyére.
A nemzetközi porondon már volt idén egy magyar–albán párharc: a Honvéd 3-0-s összesítéssel búcsúztatta a hazája bajnokságában szintén bronzérmes Flamurtarit az Európa Liga első selejtezőkörében.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.