Hosszú Katinka „másnaposan” is történelmet írt

Hosszú Katinka lett a rövid pályás úszó-világbajnokságok történetének legeredményesebb női versenyzője, miután a kanadai Windsorban zajló idei seregszemle második versenynapján újabb két arannyal tette gazdagabbá a gyűjteményt. 

Krónika

2016. december 08., 15:292016. december 08., 15:29


A világszövetség által harmadjára is az év úszónőjévé választott magyar klasszis szerint kifejezetten rossz napot fogott ki, de szerda éjjel mégis győzelmet aratott 200 méter pillangón és 100 háton – előtte egy nappal 400 vegyesen nyert, 200 gyorson pedig ezüstérmes lett –, és így kilencre növelte pályafutása rövid pályás vb-aranyérmeinek számát.

Ezzel felülmúlta a már visszavonult, nyolcszoros világbajnok amerikai Jenny Thompson csúcsát. A Magyar Úszószövetség Facebook-odalán rámutat arra is, hogy az abszolút elsőséghez a 14 aranyéremnél tartó amerikai Ryan Lochte-t kellene még túlszárnyalnia, a tengerentúli sportoló pedig jelenleg eltiltás alatt áll, miközben Hosszú a csütörtöki előfutamokban ismét rajthoz áll a kanadai tornán.

„Az az igazság, hogy az olimpia után nehéz volt megfelelően felpörögni erre a világbajnokságra, ha mondhatok ilyet, még egy kicsit tart az olimpia utáni másnaposság, azaz nehéz koncentrálni egy-egy versenyszámra. Mindig is erről álmodoztam, hogy ilyen simán tudok nyerni számokat, de most azért egy picit fura\" – idézte Hosszút a sportági szövetség honlapja. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző sikereivel 3 arany, 1 ezüst és 1 bronzra nőtt a magyarországi küldöttség windsori gyűjteménye, amelyet eddig csak az Egyesült Államok (3-3-2) és Oroszország (2-3-1) tudott túlszárnyalni.

A tengerentúli női 4x50 méteres vegyes váltó egyébként világcsúccsal nyerte a szerda éjjeli döntőt, miközben 50 mellen Lilly King szállította számukra az aranyat. A férfimezőnyben a dél-koreai Pak Te Hvan világcsúccsal nyert 200 pillangón, míg a német Marco Koch 100 mellen állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A táv hátúszását az ausztrál Mitchell Larkin nyerte, míg a romániai Robert Glință a hetedik lett. Egy hetedik helyet szerzett még Magyarország 4x50 méteres vegyes gyorváltója is az oroszok által megnyert fináléban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK