Hivatalosan is visszavonták Gabriel Sîncrăian olimpiai bronzérmét, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette a doppingvétségen ért romániai súlyemelő szabályszegését.
2016. december 11., 16:052016. december 11., 16:05
Az idei Rio de Janeiró-i nyári ötkarikás játékokon dobogóra álló versenyző augusztusban leadott mintáján, mint ismeretes, elvégezték a B próbát is, amely a sportág nemzetközi szövetségének októberi bejelentése alapján pozitív lett tesztoszteronra.
A közleményben akkor kiemelték, hogy az ideiglenesen eltiltott 28 éves versenyző büntetéséről és az ötkarikás játékokon 85 kg-os súlycsoportban szerzett érme sorsáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fog majd dönteni. Ehelyett most a CAS adott ki közleményt az ügyben, ez viszont már biztossá tette, hogy Románia riói mérlege mindössze egy arany-, egy ezüst- és két bronzérem maradt. A Besztercei CSM kolozsvári származású súlyemelőjét, mint ismeretes, 2013-ban szintén doppingolás miatt tiltották el két évre, a sportági szövetséget pedig 100 ezer euróra bírságolták.
Sîncrăian mostani büntetésének a híre épp akkor érkezett, amikor az izraeli Eilatban rendezett korosztályos súlyemelő-Európa-bajnokság hétvégi befejezésekor további hat éremmel bővült a romániai gyűjtemény. A kontinensviadalon szerezett 30 éremből (9 arany, 11 ezüst és 10 bronz) a juniorok 6 aranyat, 2 ezüstöt és 4 bronzot szereztek, míg az ifjúsági korosztályban 3 arany, 9 ezüst és 6 bronz lett a végeredmény.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!