Három ok a sikerre

Teremlfutball – Lettország, Bulgária és Anglia vár a román válogatottra az Eb dévai előselejtezőjén. Története első Európa-bajnoki szerepléséért száll harcba ma a román teremlabdarúgó-válogatott. A Portóba vezető út első állomása Déva, ahol a Jakab Zoltán által irányított csapat az előselejtezők B csoportjában Lettországot, Angliát és Bulgáriát látja vendégül. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolítandó torna első helyezettje februárban Szlovéniába utazhat, ahol a házigazdák mellett Belgium és Moldova Köztársaság együttesével kell megküzdenie a novemberi, portugáliai Eb-szereplésért.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. január 18., 00:002007. január 18., 00:00

Az előselejtezők három csoportjából a két legjobb második szintén továbbjut, ám az utolsó selejtezőkörben nehezebb ellenfelekre számíthat.
Románia teremlabdarúgó-válogatottja négy éve van jelen a nemzetközi porondon, tétmérkőzést először 2003 novemberében játszott. “Az utóbbi három évben mintegy 60 barátságos mérkőzésen léptünk pályára, amelyek nagyban hozzájárultak fejlődésünkhöz – értékelt Jakab Zoltán. – Ezek alatt olyan élcsapatokat is megvertünk, mint Hollandia és Csehország, és az Európa- és világbajnok spanyolok elleni párharcainkból is sokat tanultunk. Nyolc játékosunk mintegy 50 ilyen felkészülési mérkőzésen szerepelt, így nagy tapasztalatot szerzett”. A szövetségi kapitány ennek megfelelően a dévai tornán továbbjutást vár együttesétől: “Három okból kötelező a siker: először is a megsokszorozódott nemzetközi tapasztalatunk miatt, és a hazai környezet is jó szereplésre kötelez. A további esélyeinket nézve is fontos a csoportelsőség megszerzése, ugyanis ez esetben a legelfogadhatóbb csoportba kerülünk az utolsó selejtezőkörben, ahonnan a győztes kijut az Eb-re”. Jakab Zoltán szerint a dévai tornán Lettország a legerősebb ellenfél, ám a másik két csapat ellen is maximális összpontosítás szükséges a győzelemhez.
A román válogatott 16 fős kerete a bajnoki címvédő, a hazai pontvadászatot száz százalékosan vezető Dévai CIP-re épül – nyolc játékos játszik hétvégén hazai környezetben. Helyet kapott még a válogatottban a Székelyudvarhelyi SK-ban játszó Szőcs László, valamint a Jakab Zoltán által felkészített, másodosztályos Marosvásárhelyi CS Izorepben szereplő Klein László kapus, Csoma Alpár és Szőcs Loránd is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában