Három brit arany egy óra alatt

Címvédésekkel és váratlan brit sikerekkel kezdődtek el az olimpia atlétikai versenyei, az első hét aranyéremből hármat a pekingi győztes vitt ismét el.

2012. augusztus 06., 08:162012. augusztus 06., 08:16

Az első duplázó Tomasz Majewski lengyel súlylökő volt, aki mindössze három centivel verte a világ- és Európa-bajnok német David Storlt, majd jött a jamaicai sprinter, Shelly-Ann Fraser-Pryce és a hazai kedvenc Jessica Ennis hétpróbázó, aki miatt már a délelőtti versenyekre is 70 ezer néző ment ki az olimpiai stadionba. Ennis közel járt a 7000 pontos álomhatárhoz is, sikerét azonban leginkább 100 gáton futott, 12,54 másodperces idejének köszönheti – a szám specialistáinak idei legjobbja 12,40. Ennis eredménye máris megmutatta, mennyire gyors a londoni pálya, és ezt később a sprinterek is igazolták: a női 100-asok fináléjában haton is 11 másodpercen belül futottak. 

A talán legváratlanabb brit sikert arató Greg Rutherford a második kísérlettől kezdve vezetett távolugrásban, pár perccel később pedig Mo Farrah kiválóan taktikázva, az utolsó kanyartól hajrázva verte meg 10 ezren a kenyai és etióp hosszútávfutókat, utóbbiak közül az athéni és pekingi győztes Kenesisa Bekele csak negyedik lett. 

úVasárnap a női maratonnal kezdődött az éremosztás, amelyet a kelet-afrikai futónők uraltak: az első négy helyből három az övék lett. Győzött az etióp Tiki Gelana, a veterán román versenyzők pedig nagyon lemaradtak: Lidia Şimon  45., a címvédő Contantina Diţă pedig a 86. helyen ért célba. Nem ment jobban a magyaroknak sem: Rakonczai Beáta 85., Erdélyi Zsófia 92., Kálovics Anikó pedig 95. lett.

Férfi súlylökés: 1. Tomasz Majewski (lengyel) 21,89 m, 2. David Storl (német) 21,86, 3. Reese Hoffa (amerikai) 21,23, ... 21. Kürthy Lajos (magyar) 19,65. Férfi távolugrás: 1. Greg Rutherford (brit) 8,31 m, 2. Mitchell Watt (ausztrál) 8,16, 3. Will Claye (amerikai) 8.12. Férfi 10 000 méter: 1. Mohamed Farah (brit) 27:30,42 perc, 2. Galen Rupp (amerikai) 27:30,90, 3. Tariku Bekele (etióp) 27:31,43. Férfi 20 km gyaloglás: 1. Csen Ting (kínai) 1 óra 18:46 perc – olimpiai csúcs, 2. Erick Barrondo (guatemalai) 1 óra 18:57, 3. Vang Csen (kínai) 1 óra 19:25. Női diszkoszvetés: 1. Sandra Perkovic (horvát) 69,11 m, 2. Darja Piscsalnyikova (orosz) 67,56, 3. Li Jan-feng (kínai) 67,22. Női 100 méter: 1. Shelly-Ann Fraser-Pryce (jamaicai) 10,75 mp, 2. Carmelita Jeter (amerikai) 10,78, 3. Veronica Campbell-Brown (jamaicai) 10,81. Női 10 000 m: 1. Tirunesh Dibaba (etióp) 30:20,75 perc, 2. Sally Kipyego (kenyai) 30:26,37, 3. Vivian Cheruiyot (kenyai) 30:30,44. Női hétpróba: 1. Jessica Ennis (brit) 6955 pont, 2. Lilli Schwarzkopf (német) 6649, 3. Tatjana Csernova (orosz) 6628. Női maraton: 1. Tiki Gelana (etióp) 2 óra 23:07 perc – olimpiai csúcs, 2. Priscah Jeptoo (kenyai) 2 óra 23:12, 3. Tatjana Petrova Arhipova (orosz) 2 óra 23:29.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK