Elvesztette listavezető helyét a Steaua labdarúgócsapata a Liga 1 alapszakaszában, miután a 20. forduló vasárnap esti rangadóján 1-0-ra kikapott a bajnoki címvédő Giurgiui Astra vendégeként.
2016. december 12., 17:402016. december 12., 17:40
A Marius Șumudică edzette házigazdák a 93. percben, Budescu góljával szerezték meg azt a három pontot, amellyel felzárkóztak a még felsőházi rájátszást jelentő hatodik helyre visszacsúszott Kolozsvári CFR mögé. A bukarestiek megint emberhátrányban fejezték be a találkozót, mert Gabriel Tamaș a Villarreal elleni Európa Liga-meccshez hasonlóan a 84. percben begyűjtötte a második sárga lapját.
A Steaua egyébként a DigiSport beszámolója szerint megóvta a találkozót, amiért az Astra keretében nem volt három hazai nevelésű játékos, ám a bajnok biztos abban, hogy a szabályoknak megfelelően járt el, és nem veszíti el a mérkőzést a zöldasztalnál. A hétfő esti Chiajna–Viitorul összecsapás eredményétől függetlenül a fővárosi „piros-kékek\" 37 ponttal állnak a Liga 1 második helyén – a Medgyesi Gaz Metan jobb gólkülönbségével megelőzi őket.
A csapatoknak most nem marad ideje a pihenésre, mert keddtől már a Román Kupa nyolcaddöntőjét rendezik, ahol négy másodosztályos együttes van még versenyben. A párosítás, kedd: Afumați–Temesvári ACS Poli (13.30), Brăila–Craiova (17.30), Kolozsvári CFR–Iași (20.30). szerda: Voluntari–Marosvásárhelyi ASA (17.30), Mioveni–Steaua (20.30). csütörtök: Nagyváradi Luceafărul–Astra (13.30), Viitorul–Târgu Jiu-i Pandurii (17.30), Medgyes–Dinamo (20.30).
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!