Győzelemmel kezdett Bozsik Péter

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Új-Zéland ellen tapasztalt játékosokra épített az új szövetségi kapitány Győzelemmel mutatkozott be Bozsik Péter a magyar válogatott kispadján, miután szerda este csapata barátságos mérkőzésen 2-0-ra győzött Új-Zéland ellen.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 26., 00:002006. május 26., 00:00

Labdarúgás
A szövetségi kapitány és segítője, Détári Lajos az őszi Eb-selejtezőkre keresi a legjobb csapatot, amelyet elsősorban a tapasztaltabb futballistákra alapoznak: az Újpesten, szakadó esőben pályára lépő kezdő tizenegyben ismét helyet kapott a Lothar Matthäus, Bozsik elődje, által mellőzött Sebők Vilmos, Dárdai Pál, Pető Zoltán, Lőw Zsolt és Fehér Csaba is.
A visszafogott első játékrész után a második félidőt sokkal lendületesebben kezdték a magyarok. Huszti hamar gólt szerzett, aztán sorra jöttek a helyzetek, ám a legnagyobb lehetőségek – így egy 11-es is – kimaradtak. Egészen a hajráig, amikor Szabics eldöntötte a találkozót. „A mérkőzés elején, talán a túlzott bizonyítási vágy miatt, görcsösen játszottunk, kevés valósult meg az előzetes elképzelésekből. A második félidőben már azt a rövidpasszos játékot tudtuk játszani, amit terveztünk” – nyilatkozta Bozsik Péter. Ricki Herbert, Új-Zéland szövetségi kapitánya sem volt elkeseredett: „Ha azt veszem, hogy a FIFA világranglistáján ötven hely választja el egymástól a két válogatottat, akkor ez nem is olyan rossz eredmény. A 70. perc környékén megvolt a lehetőségünk, hogy egyenlítsünk, ez nem sikerült, és újabb góllal büntetett meg a magyar csapat”.
Barátságos mérkőzés: Magyarország–Új-Zéland 2-0 (Huszti 47., Szabics 80.). További eredmények: Norvégia–Paraguay 2-2, Írország– Chile 0-1, Belgium–Törökország 3-3, Ecuador–Kolumbia 1-1, Ausztrália– Görögország 1-0, Svédország–Finnország 0-0.

A vb-résztvevők hétvégi felkészülési mérkőzései, péntek: Dél-Korea–Bosznia-Hercegovina, Szaúd-Arábia–Csehország, Törökoszág–Ghána. Szombat: Hollandia–Kamerun (Tv Sport, 21.30), Franciaország–Mexikó (Eurosport, 22.00), Németország–Luxemburg, Svájc–Elefántcsontpart, Trinidad és Tobago– Wales, Portugália–Zöld-foki-szigetek, Dánia–Paraguay, Szerbia és Montenegró–Uruguay, Spanyolország–Oroszország, Egyesült Államok–Venezuela. Vasárnap: Ukrajna–Costa Rica, Macedónia–Ecuador, Horvátország–Irán.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában