Gólok és aggodalmak Temesváron

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Továbbra is fej fej mellett halad az élen a Temesvári Poli és a Besztercei Gloria a Liga 2 nyugati csoportjában. A bánságiak pénteken a vendég Alro Slatina futballcsapatát verték az első félidő hajrájában született két góllal, míg a Gloria tegnap az FC Olt otthonában nyert 3-1-re – ha a hazaiak a hajrában nem szépítenek, akkor a beszterceiek több lőtt góljuknak köszönhetően átveszik a vezetést a táblázaton a Politól, így azonban maradtak a második, szintén feljutást érő helyen.

Páva Adorján

2012. március 26., 05:462012. március 26., 05:46

Miközben a temesvári játékosok teszik a dolgukat, a klubvezetők egyre jobban aggódnak a csapat jövője miatt, ugyanis a Liga 1-es licenckérelmeket a hónap végéig kell benyújtani, a városi és megyei önkormányzat azonban továbbra sem vásárolta fel a klubot. „Március 31-éig rendeznünk kell az állammal szembeni adósságunkat. Nem értem, miért kell ennyit halogatni az ügyet. Ha a hatóságok nem teszik félre gőgjüket, nem tudom, mi lesz. A klub történetének legfontosabb hete következik” – nyilatkozta Gheorghe Chivorchian, a Temesvári Poli igazgatótanácsának elnöke, aki azt várja, hogy a városi és megyei önkormányzat fizessen be mintegy másfél millió eurót az államkasszába. A hatóságok korábban kijelentették, csak akkor mennek bele a klub átvételébe, ha biztosítva látják a Liga 1-es licenc megszerzését.

A hétvégi forduló többi mérkőzésén a Luceafărul megbotlasztotta az Argeşt, a Nagyváradi Bihar FC pedig 3-1-re kikapott Gyulafehérváron. A Körös-partiak idén még nem szereztek pontot a bajnokságban. „Nagyon nehéz felállni azután, hogy mindjárt az elején gólt kapsz, ugyanígy volt a Temesvár elleni meccsünkön is. Ha élni tudunk a lehetőségeinkkel, máshogy alakult volna” – fogalmazott Stelian Farcău, a Bihar trénere.

A Gyulafehérvári Unirea négymeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg, ám Stelian Gherman vezetőedző nem volt teljesen elégedett: rossz pontként emelte ki, hogy játékosai nem képesek végig összpontosítani, emiatt pedig a Bihar olyan lehetőségekhez jutott, amelyek révén akár meg is tudta volna fordítani az eredményt. Az Aradi UTA szabadnapos volt, de a Torda visszalépése miatt játék nélkül begyűjtött 3 ponttal előrelépett a negyedik helyre.

Liga 2, 2. csoport, 17. forduló: FC Olt–Besztercei Gloria 1-3 (Dragalina 86., ill. Predescu 23., Silvăşan 54. – 11-esből, Curtuiuş 68.), Temesvári Poli–Alro Slatina 2-0 (Popovici 42., Axente 44. – 11-esből), Gaz Metan Severin–CSM Râmnicu Vâlcea 2-1 (Olah 37. – 11-esből, Zaharia 40., ill. Ion Nicolae 58.), Chindia Târgovişte–Dévai Mureşul 5-0 (Cherchez 2., Verdeş 35., 60., Băluţă 76., Ovidiu Morariu 81.), Nagyváradi Luceafărul–FC Argeş 0-0, Nagybányai FC Máramaros–Bukaresti Juventus 2-1 (Alin Roman 76., 95. – utóbbit tizenegyesből, ill. Damaschin 69.), Gyulafehérvári Unirea–Nagyváradi Bihar FC 3-1 (Pleniceanu 1., 77., Oară 34., ill. Diarra 84.). Játék nélkül: Aradi UTA–Tordai Arieşul 0-3.

A 2. csoport állása:
 1. Poli    17    12    4    1    30-10    40
 2. Gloria    17    12    4    1    33-14    40
 3. Severin    17    9    2    6    26-18    29
 4. UTA    17    7    6    4    24-12    27
 5. Chindia    17    7    6    4    20-12    27
 6. Argeş    17    7    6    4    22-21    27
 7. Gyulafehérvár    17    6    8    3    19-12    26
 8. Alro    17    7    4    6    20-16    25
 9. Luceafărul    17    6    5    6    18-16    23
10. Bihar    17    5    5    7    17-26    20
11. Máramaros    17    5    4    8    23-25    19
12. Déva    17    5    1    11    12-38    16
13. Rm. Vâlcea    17    4    3    10    17-27    15
14. Olt    17    4    3    10    15-25    15
15. Juventus    17    2    6    9    13-21    12
16. Torda    17    2    5    10    10-26    11

A Tordai Arieşul visszalépett,
a hátralévő meccseit 3-0-ra elveszíti.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek