Etnikai alapú ellenszenv Vásárhelyen?

A bajnok Kolozsvári U-Mobitelco fölött aratott hétpontos győzelemmel válaszolt Déri Csaba, a Maros KK férficsapatának edzője a klub alelnökének, Cornel Lungunak, aki a Nagyvárad ellen elveszített hazai mérkőzés után azt hangoztatta, hogy a magyarországi trénernek fogalma sincs a kosárlabdáról. Szalkay József klubelnök az „ellendrukkereknek” ajánlotta a kulcsfontosságú sikert, miközben Déri nem takargatta: bizonyos személyeknek nem tetszik, hogy a csapat élére magyar edző került.

Szucher Ervin

2011. november 04., 10:032011. november 04., 10:03

A bajnok Kolozsvári U-Mobitelco fölött aratott hétpontos győzelemmel válaszolt Déri Csaba, a Maros KK edzője a klub alelnökének, Cornel Lungunak, aki a Nagyvárad ellen elveszített hazai mérkőzés (79:86) után heves kirohanást intézett ellene. „Megnéztem egy pár edzést, és láttam, hogy nem dolgoznak semmit. Ennek az embernek fogalma sincs a kosárlabdáról” – nyilatkozta a hét elején Lungu a Zi de zi napilapnak.

Az igazgatótanács tagja szerint ugyanez a véleményük a játékosoknak is, csak nem merik nyilvánosan is felvállalni. A kerettagok viszont rácáfoltak a Déri személye ellen már a magyarországi tréner leszerződtetése előtt is kifogásokat emelő Lungura. „Az edzőnkért játszottunk” – mondták el a szerdán 75:68-ra megnyert mérkőzés után többen is.

Belső ellendrukkerek

Szalkay József klubelnök ugyanakkor menedzseri pályafutása legboldogabb napjának nevezte a szerda estét. Vezetése alatt a Maros KK hazai pályán többször is „rávert” az esélyesebbnek számító kolozsvári gárdára, mégis a legutóbbi sikert tartja a legértékesebbnek. „Ezt a győzelmet a csapat ellendrukkereinek ajánlom” – nyilatkozta, majd köszönetet mondott Déri Csabának és fantasztikusan küzdő játékosainak.
Cornel Lungu övön aluli, ismételt támadásai után az edzőnél is elszakadt a cérna. A kolozsváriak elleni mérkőzést követően a tréner kikelt az általa cigánykodásnak nevezett magatartás ellen.

„Tizenöt évet kosárlabdáztam, huszonkét éve vagyok edző, nem akármilyen csapatoknál, de még senki nem mondta nekem, hogy nem értek a kosárlabdához. Ha ez így volna, Magyarországon nem lettek volna bajnokcsapataim, itt meg nem tudtam volna az ötödik helyen végezni a Vásárhellyel. Nem lettünk volna a negyedikek a Román Kupában, nem hajtottunk volna a bajnokságra a Sepsiszentgyörgy női csapatával. Nagy terhet rótt ránk a vezetőség a jelenlegi dobogós célkitűzésével, aminek ugyan igyekszünk megfelelni, de ilyen a sport, a vereségek is hozzátartoznak, elvégre nem lehet mindig győzni” – fakadt ki Déri Csaba vezetőedző, aki köszönetet mondott a vásárhelyi klubvezetés többi tagjának, hogy a Várad ellen elszenvedett hazai vereség után is kiállt mellette, és átsegítette az alantas támadásokkal szemben.

„Arra kérek mindenkit, aki nem tud, vagy nem akar segíteni, legalább ne ártson” – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy miért vehették célkeresztbe egyesek, Déri Csaba nem takargatta: bizonyos személyeknek nem tetszik, hogy a csapat élére egy magyar ember került.

A kulcsfontosságú siker sem győzte meg Lungut

Értesüléseink szerint a klubalapító Cornel Lungu szinte minden egyes vezetőségi gyűlésen becsmérlő szavakkal illeti Dérit. „Ez még nem is lenne baj, habár nála már betegesen mutatkozik az edző iránti nemtetszés, a gond viszont ott kezdődik, hogy alelnökként a sajtóban támadja a trénert” – fejtette ki a Krónikának Szalkay József klubelnök. Lungu volt az egyedüli vezetőségi tag, aki a nyáron az ötödik helyezést elérő Déri Csaba menesztését szorgalmazta. Szintén ő volt az, aki a magyarországi szakember 2010-ben történt szerződtetését is kifogásolta. Lapunk kérdésére, hogy a bajnokverés után is fenntartja nyilatkozatát, miszerint a magyar edzőnek fogalma sincs a kosárlabdához, Cornel Lungu visszakozott.

„A nyilatkozatomnak és a Kolozsvár elleni meccsnek semmi köze egymáshoz. Azt a mérkőzést a játékosok nyerték meg, mert csodálatosan küzdöttek. Nem akarok Déri Csabával polemizálni, de most is fenntartom, hogy taktikailag nem készíti fel megfelelőképpen a csapatot” – jelentette ki az építőmérnöki oklevéllel rendelkező, valamikor amatőr kosárlabdázó Lungu. Felvetésünkre, hogy egyáltalán örült-e a Kolozsvár legyőzésének, és ha igen, klubvezetőként a meccs után miért nem gratulált senkinek, Lungu leszögezte: ő nem az a típusú ember, aki átlépné az öltöző küszöbét. A vezetőség egyik tagja viszont megerősítette, hogy a múlt szombaton az alelnök bement a váradiak öltözőjébe, és gratulált a saját csapata fölött aratott győzelemhez.

 

Szerb edző érkezett Giurgiuba
Djordje Jovicsics lett a CSŞ Giurgiu csapatának új edzője, miután az újonc korábbi trénere, az amerikai Theo Evans elhagyta a csapatot játékosa, Chauncey Hardy meggyilkolása után. A szerb szakember az előző szezonban Temesváron dolgozott, előbb a BC második, majd a szezon végén már első csapatát irányította. Jovicsics szombaton, Kolozsváron vezeti először a jelenleg 2-2 győzelemmel és vereséggel rendelkező együttest, amely Zoran Milovics személyében egy 34 éves, 204 centis beállóssal egészítette ki keretét. A 2007 és 2009 között a Rapidnál, Brassóban és Piteşti-en is légióskodó szerb kosaras a görög másodosztályban listavezető Apollon Patrasztól igazolt Giurgiuhoz. Menet közben erősített a CSU Ploieşti is: a tavalyi ezüstérmes a BCM Piteşti-től menesztett orosz–izraeli Anton Kazarnovskit (26 éves, 205 cm) szerződtette.




 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél