Erőnléti gondokkal küzd az ASA

A négy erdélyi csapat közül mindössze a Kolozsvári CFR-nek sikerült 1-1-es döntetlenje révén pontot rabolnia a Târgu Jiu-i Pandurii vendégeként, a többiek vereséggel zárták idegenbeli mérkőzésüket az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. augusztus 15., 17:042016. augusztus 15., 17:04

Pedig a Temesvári ACS Poli és a Marosvásárhelyi ASA múlt heti Ligakupa-sikere bizalomra adott okot, hétvégére azonban már helyreállt a papírforma, és ahogyan a Viitorul 3-1-re legyőzte a vásárhelyieket, úgy a címvédő Giurgiui Astra is megtalálta a 3-1-es sikerhez vezető utat a vendég Bega-partiak ellen.

Ezzel a két erdélyi együttes még mindig nyeretlen a szezonban, ráadásul a pénzügyi helyzetük miatt kapott pontlevonásos büntetésükből még semmit sem tudtak lefaragni. A Konstanca megyei Ovidiuban látottakat Dan Alexa, az ASA új edzője nem is próbálta meg szépíteni, elismerte, hogy házigazdájuk minden téren uralta a játékot. „Vannak későn érkezett futballistáink, ez pedig megmutatkozik az olyan csapatok ellen, mint amilyen a Viitorul. Nagyon fontos, hogy a felkészülés terén helyrejöjjünk, hogy elfogadható szintű legyen az erőnlétünk\" – értékelt a csődbement Rapidtól érkezett fiatal szakvezető.

Keretet hirdetett Christoph Daum

Középpályán és csatárposzton is frissített Románia labdarúgó-válogatottjának új német szövetségi kapitánya, Christoph Daum a nyári Európa-bajnokságon leszerepelt kereten, amikor hétvégén kihirdette első, egyelőre még bő keretét a 2018-as világbajnoki selejtezősorozat első összecsapására.

Meghívta az orosz Tom Tomszk FC középpályását, Bicfalvi Eriket, valamint a Viitorultól Răzvan Marint és Romario Benzart, a steauás Vlad Achimot, illetve a Dinamo támadóját, Dorin Rotariut is. A kontinensviadalon részvevő keretből kimaradó Alexandru Maxim is visszatérhet a válogatottba, amely augusztus 28-án kezdi meg felkészülését a Kolozsváron szeptember 4-én rendezendő, Montenegró elleni találkozóra.

A Medgyes sem lehetett elégedett a Chiajnán elszenvedett 1-0-s vereség után, ám a másodosztályból feljutott együttes még így is hat pontnál tart az összetettben – amelyben már csak az egy mérkőzéssel kevesebbet játszott Steaua szerepel százszázalékos mérleggel. A bukaresti „piros-kékek\" a hétvégi Liga 1-es fordulóban a Botoșani vendégeként aratott 2-0-s győzelemmel melegítettek a kedd esti Bajnokok Ligája-összecsapásra: a Joseph Guardiola edzette Manchester City lesz 21.45-től a vendégük a selejtezők utolsó körében.

A 4. forduló a hétfői Craiova–Iași és Dinamo–Voluntari mérkőzéssel ér véget. Utóbbi párosítás szerint léptek egyébként pályára csütörtökön is a Ligakupa nyolcaddöntőjében: a bukarestiek 2-1-gyel búcsúztatták Ilfov megyei „szomszédaikat\". A játék nélkül negyeddöntős Steaua és az Astra mellé korábban csatlakozott a Botoșani, az ASA, a Poli és a Chiajna is. A mezőny a CFR-rel lett teljes, amely a vendég Craiova elleni 0-0-s rendes játékidő után büntetőkkel győzött 3-2-re.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK