2012. június 18., 08:272012. június 18., 08:27
A találkozó hőse azonban Theo Walcott volt, az Arsenal szélsője alig két perccel becserélése után kiegyenlített, majd gólpasszt adott Welbecknek. A lefújás után Walcott szerényen nyilatkozott: „Nem én változtattam meg a mérkőzést. Mindig jó érzés csereként beállva megmutatni, hogy mire vagyok képes. Csalódott voltam, hogy nem kerültem a kezdőbe, de jó volt a kispadról beszállva gólt szerezni.”
A második meccsüket is nyert helyzetből elbukó, és ezzel kieső svédek trénere, Erik Hamrén nagyon kiábrándult volt. „Fáj a vereség, többet érdemeltünk volna. Ezen a két meccsen pontokat kellett volna szereznünk, de ugyanakkor elégedett is vagyok a mostani játékunkkal, és az ukránok elleni meccs második félidejével” – mondta a szakvezető.
A másik meccsen a franciák a második félidő elején három perc alatt eldöntötték az ukránok elleni csatát. A találkozó leginkább a Doneckre lezúduló viharról maradt emlékezetes, amely miatt az 5. percben egy órára félbeszakadt a játék. A franciák 2006 óta először nyertek egy világversenyen, nyolcmeccses sikertelenségi szériának vetve véget, jelenlegi veretlenségi sorozatuknál (23 találkozó) viszont pillanatnyilag nincs jobb a világon.
Oleh Blohinnak, az ukránok edzőjének elsősorban az nem tetszett, hogy játékosai 0-2 után feladták a mérkőzést. „Meg kell érteniük, hogy ez az Európa-bajnokság, nem pedig az ukrán liga. Rossz érzéseimet az sem tompítja, hogy a világ egyik legerősebb csapatától kaptunk ki” – vélte a hazaiak mestere. Laurent Blanc francia szövetségi kapitány viszont élvezettel nézte a játékot: „Lőttünk két gólt, és szerezhettünk volna még néhányat. Javul a játékunk, de ha azt kérdezik, továbbjutunk-e, erre továbbra sem tudok válaszolni. Ugyanakkor a játékosok tudják, hogy a lehetőség bennük van.”
Ebben a csoportban a franciák csak abban az egy esetben eshetnek ki, ha minimum két góllal nagyobb különbséggel kapnak ki a svédektől, mint az eltiltása után visszatérő Wayne Rooney-val erősödő Anglia az ukránoktól. A házigazdáknak mindenképpen győzniük kell, ellenkező esetben ugyanis biztossá válik a francia–angol páros negyeddöntőbe jutása.
Eredmények, D csoport, 2. forduló: Franciaország–Ukrajna 2-0. Doneck, Donbasz Aréna, 48 000 néző. Vezette: Björn Kuipers (holland). Franciaország: Lloris – Debuchy, Rami, Mexés, Clichy – Diarra – Ménez (Martin, 73.), Nasri, Cabaye (M’Vila, 68.), Ribéry – Benzema (Giroud, 76.). Ukrajna: Pjatov – Huszjev, Mihalik, Hacseridi, Szelin – Timoscsuk, Voronyin (Devics, 46.) – Jarmolenko (Alijev, 68.), Nazarenko (Milevszkij, 60.), Konopljanka – Sevcsenko. Gólszerzők: Ménez (53.), Cabaye (56.). Sárga lap: Ménez (40.), Szelin (55.), Debuchy (79.), Mexés (81.), Timoscsuk (87.).
Anglia–Svédország 3-2. Kijev, Olimpiai Stadion, 64 640 néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén). Anglia: Hart – G. Johnson, Terry, Lescott, A. Cole – Milner (Walcott, 61.), Gerrard, Parker, A. Young – Welbeck (Oxlade-Chamberlain, 90.), Carroll. Svédország: Isaksson – Graquist (Lustig, 66.), J. Olsson, Mellberg, M. Olsson – A. Svensson, Källström – S. Larsson, Ibrahimovic, Elm (Wilhelmsson, 81.) – Elmander (Rosenberg, 79.). Gólszerzők: Carroll (23.), Walcott (64.), Wellbeck (78.), illetve G. Johnson (49. – öngól), Mellberg (59.). Sárga lap: Milner (58.), Mellberg (63.), J. Olsson (72.), A. Svensson (90+1.).
A D csoport állása:
1. Franciaország 2 1 1 0 3-1 4
2. Anglia 2 1 1 0 4-3 4
3. Ukrajna 2 1 0 1 2-3 3
4. Svédország 2 0 0 2 3-5 0
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.