Erdélyi újonc Európában

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Erdélyi újoncot köszöntenek a nemzetközi porondon: a Szászmedgyesi Gaz Metan ma bemutatkozik az Európa Liga második selejtezőkörében. Cristian Pustai együttese a finn KuPS Kuopio vendégeként lép pályára, pedig a Liga 1 elmúlt idényének lezárásakor a Szeben megyeiek még úgy tudták, bajnoki hetedikként lemaradtak az európai szereplésről. Csakhogy a román élvonalt megrázó licencbotrány, konkrétan a bajnoki ezüstérmes FC Temesvár kizárása következtében a Gaz Metan elcsípte az utolsó, nemzetközi kupaszereplésre feljogosító helyet, így 1945 óta íródó története során először összemérheti erejét a kontinens más klubcsapataival.

Páva Adorján

2011. július 14., 08:012011. július 14., 08:01

Nehéz kezdet a kuopiói műfűvön

Az első akadályt a finn bajnoki ezüstérmes jelenti. A Kuopion Palloseura (röviden KuPS) hosszú szünet után tért vissza ismét a nemzetközi porondra: utoljára 1990-ben a KEK-ben indult, és mindjárt az első kör után búcsúzott. Az ötszörös finn bajnok, utoljára 1976-ban diadalmaskodó KuPS hazája bajnokságában – amelyet tavaszi–őszi rendszerben bonyolítanak le – idén csalódást okoz szurkolóinak, hiszen hat meccse nyeretlen, 14 forduló alatt csupán 14 pontot gyűjtött, és ezzel jelenleg 9. a 12 csapatos pontvadászatban. Ezzel együtt Cristian Pustai, az erdélyiek trénere elővigyázatosságra intett. „Három jó idegenlégiósuk van, egy magyar és két nigériai, két jó csatáruk, akik szinte minden meccsen betalálnak. Nehéz meccs vár ránk idegenben.”

A magyar légiós Balogh Balázs: a 28 éves hátvéd  az Újpestben, a Vasasban, Kiskunhalason és Tatabányán is játszott, a KuPS-hoz 2009-ben került. Az egyik nigériai támadó Dickson Nwakaeme, akinek testvére, Tony Nwakaeme a Kolozsvári U-ban játszik.

Pustai nem csak az ellenfél egy-két veszélyes játékosa miatt számít nehéz összecsapásra: a tréner hátránynak tartja, hogy műfüves pályán kell játszaniuk, ugyanis ilyen gyepen még nem szerepeltek. „Nagyon kell összpontosítanunk, és tudatában kell lennünk annak, hogy még lesz egy viszszavágó is. Szerintem a továbbjutás kérdése Medgyesen dől majd el” – fogalmazott az elmúlt hetekben Magyarországon edzőtáborozó Gaz Metan trénere, aki 2008-ban jutott fel a román élvonalba a medgyesi csapattal, és most már az eddigi legjobb eredményeként 1951-ben román kupadöntőt játszott együttes a nemzetközi porondon is bemutatkozhat.

Már hárman a magyarok

Az Európa Liga második selejtezőkörében bemutatkozik a harmadik magyarországi futballcsapat is: a kupagyőztes Kecskemét – amely szintén ez alkalommal mutatkozik be az európai porondon – a kazah Aktobét fogadja. Tomiszlav Szivics vezetőedző tanítványainak nehéz dolguk lesz, hiszen a kazahok az elmúlt két kiírásban az EL-selejtező negyedik körében kényszerültek búcsúra, azaz a csoportkörbe jutásért játszhattak. Az Aktobe eddig háromszor indulhatott a második számú európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligája-selejtezőben pedig négyszer szerepelt, így meglehetősen nagy nemzetközi rutinja van. A múlt pénteken a bajnok Videoton ellen Szuperkupa-döntőt veszített Kecskemét ezzel szemben a csapat történetének első európai kupameccsére készül.

A másik két magyarországi együttes már túl van egy-egy ellenfélen, most pedig egyaránt norvég ellenfél vár rájuk. Mind a Paks, mind a Ferencváros meggyőző fölénnyel jutott tovább az Európa Liga-selejtező első fordulójából, Kis Károly együttese az andorrai Santa Colomát búcsúztatta kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel, Prukner László alakulata pedig az örmény Ulissest ejtette ki, szintén 5-0-lal. A paksiak ma Székesfehérváron látják vendégül a norvég bajnoki bronzérmes, jelenleg második Tromsőt, az FTC pedig az Albert-stadionban csap össze az ugyancsak norvég Aalesunddal. Utóbbi futballegyüttes tavaly negyedik lett hazájában, a most zajló bajnokságban pedig az ötödik helyen áll. Az Üllői úti összecsapásnak román szereplői is lesznek, ugyanis a mérkőzést Marius Avram vezeti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben