Erdei Zsolt Európa-bajnokként zárta pályafutását

Erdei Zsolt egyhangú pontozással legyőzte a grúz Salva Dzsomardasvilit szombaton Kecskeméten, s ezzel megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki címét, majd bejelentette visszavonulását.

Hírösszefoglaló

2014. március 09., 16:292014. március 09., 16:29

Csaknem egy év után lépett újra kötelek közé Erdei Zsolt, aki láthatóan nyugodt volt a meccs előtt. Profi pályafutása utolsó mérkőzését nagyon taktikusan bokszolta végig: az elején jól védekezett, a menetről menetre egyre fáradó grúz ellenfelet néha úgy sorozta, mit egy bokszzsákot.

Erdei nagyobb tudása minden pillanatban érezhető volt, még akkor is, ha Dzsomardasvili rendületlenül lépegetett előre, állta az ütéseket, és széles horgokkal próbálkozott. A nyolcadik periódusban a grúz már csak fejjel ment előre, Erdei pedig néha úgy sorozta távolról, mint a bokszzsákot.

A nagyon egyoldalú küzdelem a kilencedik menetben sem változott, Erdei sokszor mosolyogva reagált ellenfele elkeseredett próbálkozásaira, majd időről időre megrázta magát, és jobbal, ballal zúdította az ütéseket vetélytársára. Dzsomardasvili becsülettel végigküzdötte a találkozót, de semmi esélye nem volt magyar riválisa ellen, aki nagyon sima győzelemmel zárta egyedülálló karrierjét.

A találkozó után minden idők legeredményesebb magyar profi ökölvívója még a ringben elmondta, boldog, hogy Kecskeméten zárhatta le pályafutását, mely 30 éve kezdődött, amikor beleszeretett a sportágba. Kérdésre válaszolva pedig azt mondta, nem tudja, hogy mi lesz majd akkor, ha újra hiányozni fog számára a bokszolás, de nem véletlenül nem szakad el az ökölvívástól, s dolgozik majd tovább edzőként.

Erdei ezek után üzent Balzsay Károlynak, korábbi nagyközépsúlyú világbajnoknak, aki rákbetegséggel küzd. „Madár” kitartásra biztatta barátját, s biztosította arról, hogy a bokszolók mögötte állnak.

Erdei Zsolt amatőrként világ- és Európa-bajnok volt, illetve olimpiai bronzérmet szerzett. A profik között egészen tavaly márciusig nem kapott ki, 33 mérkőzést nyert meg sorozatban. 2004 és 2009 között volt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, 2009 novemberében pedig a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú címét hódította el. Egyetlen vereségét az orosz Gyenyisz Gracsovtól szenvedte el tavaly márciusban, méghozzá erősen vitatható, megosztott pontozással.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek