Fotó: Boda L. Gergely
A címvédő Marosvásárhelyi City'us kihasználta a hazai pálya előnyét, és magabiztos játékkal 4-0-ra verte a Temesvári Informaticát az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság döntőjének első mérkőzésén, így már csak egy idegenbeli győzelemre van szüksége az újabb trófea megszerzéséhez.
2016. június 01., 18:062016. június 01., 18:06
A kedd esti összecsapást nagy érdeklődés mellett rendezték a ligeti sportcsarnokban. A tavalyi győztes City\'us – amely sorozatban hetedik bajnoki fináléját vívja – pedig kezdeményező szellemben lépett pályára, miközben a futsalban újonc Informatica nem tudta kibontakoztatni játékát.
Nyolc perc elteltével a vásárhelyiek Aguiar szép összjáték utáni góljával megszerezték a vezetést, majd négy perc múlva Covaci kettőre növelte előnyüket. Ezután kiegyenlítettebbé vált a játék, a vendégek többet birtokolták a labdát, azonban Carlao remek védéseinek köszönhetően nem tudtak betalálni. A félidő végén ellentámadásokkal veszélyeztetett a City\'us, és a 18. percben Stoica labdaszerzés után lőtt gólt: ezzel a vásárhelyiek 3-0-s vezetéssel vonultak az öltözőbe.
A második játékrész ugyanúgy kezdődött, ahogyan az első befejeződött: a temesváriak irányítottak, azonban a City\'us jól védekezett. A 26. percben az Informatica szerb idegenlégiósa, Stefan Rakics megkapta második sárga lapját, így kiállították, a hazaiak pedig kihasználták emberelőnyüket, és Răducu találatával eldöntötték a mérkőzést. Ezt követően vészkapus taktikára váltottak a vendégek, de tehetetlenek voltak a házigazdák hibátlan védekezésével szemben.
Az egyik fél második sikeréig tartó finálé következő találkozóját hétfőn 19.30-tól rendezik Temesváron. Ezt a DigiSport élőben közvetíti, akárcsak a szükség esetén szerdán rendezendő harmadik összecsapást.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!