EL: „kitavaszodott” a Steauánál

Öt év szünet után ismét „kitavaszodik” a Steaua labdarúgócsapatánál: a bukaresti piros-kékek 3-1-re legyőzték a vendég AEK Larnacát az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában, és mivel ezzel egy időben a Maccabi Haifa hazai pályán kikapott a csoportelső Schalke 04-től, a második helyen a román együttes jutott tovább a kupasorozat kiesési szakaszába. Az FC Vaslui viszont 2-0-s vereséget szenvedett az FC Zürich vendégeként, és kiesett.

Páva Adorján

2011. december 16., 09:372011. december 16., 09:37


„Döntőt fogunk játszani! – hangoztatta George Becali, a Steaua klubtulajdonosa, aki a meccs után ismét luxusautója tetejére felmászva ünnepeltette magát. – Hozok vagy öt új játékost, és egyenrangú ellenfelei leszünk a Manchesternek. Nem tudom, kivel sorsolnak össze, én a Manchester Uniteddel szeretnék játszani. Az arabok csapata, a Manchester City nem érdekel, én az angolokkal akarok öszszekerülni.” Az biztos, hogy a katonacsapat nem lesz kiemelt, a pénteken 14 órakor kezdődő sorsoláson ugyanis az első értékcsoportba a 12 csoportelső kerül, illetve a Bajnokok Ligájából érkező csapatok közül a négy legjobb UEFA-együtthatóval rendelkező együttes.

Ilie Stan, a Steaua vezetőedzője karrierje legboldogabb pillanatának nevezte a Nemzeti Aréna 50 ezer nézője előtt aratott sikert, amely leginkább Stefan Nikolicsnak köszönhető – a montenegrói csatár a második félidőben kiharcolt egy tizenegyest, amelyet Rusescu értékesített, a ciprusiak egyenlítése után pedig egy remek fejessel és egy ellentámadás végén megeresztett lövéssel bebiztosította csapata továbbjutását. „Győztünk, továbbjutottunk, és beírtuk a nevünket a Steaua történelemkönyvébe. Köszönetet kell mondanunk a Schalkénak is. A szurkolók támogatása rendkívül sokat jelentett. Bebizonyítottuk, hogy a legjobbak vagyunk, a Liga 1 második felében a bajnoki címért fogunk küzdeni” – fogalmazott a Temesvári Politól a nyáron leigazolt, 21 éves csatár.

A Vaslui nem járt ilyen szerencsésen: zürichi veresége és a Lazio győzelme azt jelentette, hogy a moldvai csapat 6 ponttal kiesett. Viorel Hizo vezetőedző szerint mindaz a szerencse, amely eddig végigkísérte csapatát az EL-ben, a legfontosabb meccsen balszerencsévé változott, az eltiltások és a sok sérülés miatt képtelenek voltak kiharcolni a továbbjutást. Szerda este öt csoportban találtak gazdára a még kiadatlan továbbjutó helyek, a csütörtöki összecsapások lapzárta után értek véget.

Európa Liga, csoportkör, a 6., utolsó forduló szerdai eredményei, D csoport: FC Zürich–FC Vaslui 2-0 (Margairaz 69., Buff 90.), Lazio–Sporting Lisszabon 2-0 (Kozak 42., Sculli 55.). A csoport végeredménye: 1. Sporting 12 pont, 2. Lazio 9, 3. Vaslui 6, 4. Zürich 5. J csoport: Maccabi Haifa–Schalke 04 0-3 (Buljat 7. – öngól, Marica 84., Wiegel 91.), Steaua–AEK Larnaca 3-1 (Rusescu 55. – 11-esből, Nikolics 70., 85., ill. Pintado 61.). A csoport végeredménye: 1. Schalke 14, 2. Steaua 8, 3. Maccabi Haifa 6, 4. Larnaca 5. E csoport: Dinamo Kijev–Maccabi Tel-Aviv 3-3, Besiktas–Stoke City 3-1. A csoport végeredménye: 1. Besiktas 12, 2. Stoke 11, 3. Kijev 7, 4. Tel-Aviv 2. F csoport: Slovan Pozsony–Salzburg 2-3, PSG–Athletic Bilbao 4-2. A csoport végeredménye: 1. Bilbao 13, 2. Salzburg 10 (11-8), 3. PSG 10 (8-7), 4. Slovan 1. K csoport: Wisla Krakkó–Twente 2-1, Fulham–Odense 2-2. A csoport végeredménye: 1. Twente 13, 2. Wisla 9, 3. Fulham 8, 4. Odense 4. L csoport: Sturm Graz–AEK Athén 1-3, Anderlecht–Lokomotiv Moszkva 5-3. A csoport végeredménye: 1. Anderlecht 18, 2. Lokomotiv 12, 3. AEK 3 (8-15), 4. Sturm 3 (5-14).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél