Egy győzelemre az elődöntőtől a Maros KK

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Akárcsak az első mérkőzésen, szerdán este is a ráadásban nyert Craiován a Maros KK a férfi kosárlabda-Nemzeti Liga negyeddöntőjében. A SCM U elleni párharcban így már 2-0-ra vezetnek a vásárhelyiek, és hétfőn este kiharcolhatják a továbbjutást.

Pál Gábor

2016. április 21., 12:122016. április 21., 12:12

Nem tudta kihasználni pályaelőnyét a Dolj megyei együttes – a bajnokság középszakaszában jobb helyen végzett, mint a Maros KK, ezért az első két meccsnek az oltyánok adhattak otthont. A hétfői első találkozón a hosszabbításban kapott ki a hazai csapat, és szerdán este is szoros csatára lehetett számítani.

Egészen a második negyed első pár percéig fej fej mellett haladt a két gárda, azonban a Craiova rengeteg labdát eladott, pontszerző próbálkozásai rendre kimaradtak. A Maros KK haladt tovább a saját tempójában, és hét ponttal elhúzott. Nagyszünetre háromra faragták hátrányukat a hazaiak (48:51).

Pihenő után egy pont különbségre is feljött a SCM U Craiova. Az utolsó negyedet minimális előnnyel várták a vásárhelyiek, akik a mérkőzés nagy részében vezettek, de a rendes játékidő vége előtt egy perccel egyenlítettek a vendéglátók. A hátramaradt időben egyik fél sem talált be a másik kosarába.

Következhetett az ötperces ráadás, amit jobban kezdett Vladimir Vuksanovics legénysége, de csak rövid ideig vezettek, a Maros KK visszavette a kezdeményezést. Egy perc volt még hátra, amikor a Tigrisek 99:96-ra vezettek, és a hazaiak részéről az első találkozó legjobbja, Darius Hargrove egy időn túli hárompontossal egyenlíthetett volna, de nem sikerült a gyűrűbe dobnia a labdát, így a vásárhelyi együttes megnyerte ezt a csatát is.

Ezen a találkozón sem tudott a kispadra ülni Szászgáspár Barnabás, a Maros KK nemrég kinevezett edzője, akit a veseköve kínoz. George Trif és segítője, Ivan Ivanovics eredményesen helyettesítették a vásárhelyi edzőt.

A hazaiak részéről ezúttal is Hargrove volt a húzóember: az amerikai 25 pontot szerzett, emellett négyszer kaparintotta meg az ellenfél elől a labdát, és két gólpasszt osztott ki. A mérkőzés embere azonban Mohammed Alhaji volt, aki a vendégeket 29 ponttal segítette (tizenegy hárompontos próbálkozásából hét célba ért), de ő is négyszer szerzett labdát, illetve három gólpasszt is adott. Goran Martinics is kitűnően végezte dolgát, hiszen 26 ponttal járult hozza a vásárhelyi győzelemhez, de négy labdaszerzést és ugyanennyi gólpasszt is feljegyeztek a neve mellé.

Hétfőn 18 órától rendezik a párharc harmadik mérkőzését: a „Dzsungelben” lesz a találkozó, és amennyiben nyernek a vásárhelyiek, a legjobb négy csapat között tudhatják magukat. Ha viszont szépíteni tud a SCM U Craiova, akkor a negyedik meccset szerdán ugyancsak a ligeti sportcsarnokban játsszák.

Az viszont biztos, hogy a Maros KK maximálisan teljesítette célkitűzését, hiszen a párharc kezdete előtt azt nyilatkozták a klub vezetői, hogy legalább az egyik meccset megnyernék Craiován.

Férfi kosárlabda-Nemzeti Liga, rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzések:

SCM U Craiova–Maros Kosárlabda Klub 96:99 (25:25, 23:26, 20:19, 15:13, 13:16) – hosszabbítás után. A párharc állása 0-2
Bukaresti Steaua–Bukaresti Dinamo 82:85 (20:20, 24:21, 23:21, 15:23). A párharc állása 1-1
Nagyváradi VSK–Galaci Phoenix 103:79 (37:18, 18:17, 22:27, 26:17). A párharc állása 2-0
Kolozsvári U-BT–Nagyszebeni Atlassib 72:67 (21:19, 12:15, 18:10, 21:23). A párharc állása 2-0

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK