Eb-résztvevő a magyar és a román női kéziválogatott

Románia Litvániában nyert 34-24-re, Magyarország pedig Szlovákiában aratott 32-23 arányú magabiztos sikert, így mindkét győztes válogatott kijutott szerda este az idei svédországi női kézilabda-Európa-bajnokságra.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 02., 16:142016. június 02., 16:14

Egy fordulóval a selejtezők hétvégi befejezése előtt mindkét együttes pontegyenlősséggel áll csoportja második helyén, de ha az egymás elleni összecsapások fognak majd rangsorolni, akkor az ötödik csoportban szereplő magyarok megelőzik a lengyeleket, a piros-sárga-kékek viszont a norvégok mögül lépnek tovább az egyes kvartettből. A kvartettek jelenlegi első helyezettjei ugyanis szintén papírforma szerinti sikert aratva biztosították be szereplésüket a kontinensviadalra: a norvégok a fehéroroszokat verték 32-22-re, míg a lengyelek a finneket iskolázták le 33-11 arányban.

Tomas Ryde szövetségi kapitány már Litvániában is „átmozgatta\" világbajnoki bronzérmes csapatát, a fehéroroszok elleni, Piatra Neamțon szombaton 19 órától rendezendő utolsó Eb-selejtezőn viszont már valóban tét nélkül küldheti pályára keretét és készülhet az augusztusi nyári olimpiára.

Magyarország, mint ismeretes, nem kvalifikált a riói játékokra. A finnek elleni, vasárnap esedékes érdi összecsapásuk a válogatottat ideiglenesen irányító Elek Gábor, Ambros Martín duó „búcsúmeccse\" lesz, hiszen a Ferencváros és a Győri ETO vezetőedzőinek helyét július elsejétől az a Bukaresti CSM-mel BL-győztes dán Kim Rasmussen veszi át négy évre, aki eddig a lengyeleket vezényelte.

A svédországi kontinensviadalra egyébként Románia, Magyarország, Norvégia és Lengyelországon kívül  már Szerbia, Hollandia, Csehország, Spanyolország, Franciaország és Németország is bebiztosította a részvételét. A csoportokból az első két helyezettek, valamint a legjobb harmadik vált jegyet a seregszemlére.

Lemondott Narcisa Lecușanu

Narcisa Lecușanu benyújtotta tiszteletbeli lemondását a Román Kézilabda-szövetség (FRH) alelnöki tisztségéből – értesült csütörtökön a ProSport. „A hazai kézilabdázásban nemrég történtek miatt úgy gondolom, hogy kötelező megtennem ezt, különös tekintettel azokra, akik ezt már régóta nagy elégtétellel várják. Mivel én mindig a becsületre és a szolidaritásra alapoztam, a lemondást választom, hogy ne okozzak csalódást azoknak, akik Narcisa Lecușanu neve mellett tették le a voksukat 2014 februárjában\" – idézi a sportlap a korábbi válogatott játékos indoklását.

A sportállamtitkári tisztséget is ellátó Lecușanu a hazai férfibajnokságban történtekre utal. Ismeretes ugyanis, hogy a vakációjáról osztályozóra visszahívott HC Vaslui edzője, Sandu Iacob „fejeket követelt\" a rájátszásra vonatkozó pontatlan versenykiírás miatt. Ennek elsőként az FRH egyik vezetőségi tagja, Alin Cârlăgean „tett eleget\".

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK