A Viitorul biztos lehet abban, hogy a labdarúgó-Liga 1 felsőházi rájátszásában folytatja, miután a téli szünetet követő első tétmeccsén legyőzte a Dinamót. Az összetettben utóbbit most még a címvédő Giurgiui Astra is beérte az ASA ellen szerzett három ponttal.
2017. február 05., 16:592017. február 05., 16:59
Három ponttal ajándékozta meg csapata a vasárnap 52. születésnapját ünneplő Gheorghe Hagit: a téli szünet utáni első tétmérkőzést megnyerve, megőrizte listavezető helyét a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakaszában. A Viitorul 2-1-es idegenbeli győzelme ráadásul annál értékesebb, hogy azt a felsőházi rájátszásba jutásért harcoló Dinamo ellen érték el, miközben ők bebiztosították helyüket a legjobb hat közötti folytatáshoz.
Hagi elismerte, hogy a találkozó elején az ellenfél uralta a játékot, ám a rossz kezdést annak a számlájára írta, hogy késve fejezték be téli edzőtáborukat, és nem volt idejük alkalmazkodni az itthoni alacsony hőmérsékletekhez. „Ez meglátszott az első félidőben, de az utolsó fél órában már frissebbek voltunk. Tudtam, hogy jól felkészültünk\" – magyarázta a szakember. Hozzátette, egyelőre még korai lenne a bajnoki címről álmodozni, mert rengeteg az erős csapat a mezőnyben. „A részletekben rejlik a különbség. Most csak az a fontos, hogy erőnlétileg kiválóan állunk, és taktikusan futballozunk\" – hangsúlyozta Hagi.
A Dinamót edző Ioan Andone csalódott volt, amiért a pályán mutatott teljesítményük ellenére mind a három pontot elveszítették. Szerinte tanítványai kiválóan játszottak, csak a gól hiányzott az áttöréshez. Bejelentették viszont, hogy nyárig kölcsönkapják a Sheffield Wednesday együttesétől a 29 éves francia középhátvédet, Claude Dielnát, és a napokban még egy csatárral és két középpályással is megerősítik a keretet.
Számítanak továbbá annak a Claudiu Bumbának a segítségére is, aki a korábbi bejelentéssel ellentétben mégsem a Kolozsvári CFR-nél folytatja pályafutását, hanem a Ștefan cel Mare úti együtteshez igazol. Az izraeli Hapoel Tel-avivval egyoldalúan szerződést bontó 23 éves középpályás pénteken esett át a szükséges orvosi vizsgálatokon, de egyelőre még nem léphet pályára, mert perben állva a volt klubjával, még nem kapta meg a leigazolásához szükséges zöldkártyát a világszövetségtől. „A döntetlenek mostantól már elfogadhatatlanok, minden egyes meccsünkön kocáztatnunk kell. Nincs helye hibának, mert katasztrófa lenne, ha nem jutnánk be a felsőházi rájátszásba\" – állapította meg Andone.
Aggodalma nem alaptalan, hiszen a Marosvásárhelyi ASA elleni 1-0-s hazai győzelmével a címvédő Giurgui Astra beérte a bukaresti „kutyákat\" az összetettben. A mérkőzésen egyébként a vereség ellenére is sikeresen mutatkozott be az erdélyiek által télen leigazolt Eduard Papp kapus – aki a másodosztályban szereplő Nagyváradi Luceafărultól érkezett –, Ilie Stan edző pedig elégedett volt a teljesítménnyel. „Látszik, hogy a játékosaink tapasztalatlanok, de voltak jó pillanataink. Fontos, hogy ezekre alapozva meccsről meccsre fejlődjünk, és a következő fordulóban megszerezzük a három pontot a Temesvár ellen. Minden mérkőzés döntő jelentőségű számunkra, mindegyikből a maximumot szeretnénk kihozni, és ha elkerüljük a kiesést, fantasztikus meglepetést okozunk\" – értékelt a találkozó után.
Amíg az ASA-nak már nincs esélye kikerülnie az alsóházból, a szezont rosszul kezdő Astra 32 pontjával már a Kolozsvári CFR-t is letaszította a hatodik helyről, ám Vasile Miriuță edző legénysége csak vasárnap este 20 órától vívja meg rangadóját a Steaua ellen. A bukaresti „piros-kékeket\" amúgy a Craiova érte be, amelyik 5-0-ra győzte le szombaton a vendég Voluntari-t. Ugyancsak a 22. fordulóban mentett pontot hazai pályán 1-1-es döntetlennel a Târgu Jiu-i Pandurii a Iași ellen, míg a Botoșani–Chiajna mérkőzést vasárnap 17.30-tól rendezik. A 22. forduló utolsó összecsapása Temesvári Poli–Medgyesi Gaz Metan párosítás szerint hétfőn 20 órakor kezdődik.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
szóljon hozzá!