Fotó: Agerpres
2011. december 05., 08:032011. december 05., 08:03
A hazai közönség a gól, majd a lefújás után is percekig ünnepelte az egykori válogatott támadót, akinek öngólja után már nem kegyelmezett a sereghajtóknak a CFR: előbb Lionn lőtt három védő kicselezése után a bal pipába, majd a csereként beállt Kapetanosz közelről állította be a végeredményt. „A második félidőben sokkal jobban játszottunk, de így a szezon vége fele már csökken a játékosok koncentrációja” – nyilatkozta a meccs után Jorge Costa, a CFR edzője, aki már a 30. percben lecserélte Bastost, mivel elmondása szerint a brazil középpályás nem az edzésen gyakoroltak szerint játszott a találkozón. Marian Pană, akit alig egy nappal korábban neveztek ki a Mioveni trénerének, úgy vélte: a különbség túlzó lett, mert csapata az első félidőben jól védekezett. „A CFR megérdemelte a sikert, mert a második félidőben nagy nyomást gyakorolt ránk, de nem úgy játszottunk, mint egy utolsó helyezett” – értekelt a Mioveni idei hatodik szakvezetője.
Helyzetekben szegény mérkőzést vívott Nagyszebenben a Voinţa és a Kolozsvári U, a pálya egyenetlen talaja ugyanis lehetetlenné tette a folyamatos játékot. A vendégek ugyan többet kezdeményeztek, de az eltiltott Adrian Cristea hiányában nem volt, aki váratlan húzásokkal megbontsa a szebeni védelmet, a pontrúgások utáni lehetőségeket pedig nem használták ki az U támadói. „Ilyen nehéz ellenfélre és pályára számítottam, ennek ellenére irányítottuk a játékot. Több koncentrálással győzhettünk volna, de a helyzetkihasználáson kívül mást nem vethetek a fiúk szemére” – mondta a meccs után Ionuţ Badea, az U edzője, aki a szebeni csapatot is megdicsérte harcosságáért. Sandu Tăbârcă, a Voinţa sportigazgatója úgy látta: a két csapat kölcsönösen semlegesítette egymást, „Győzni akartunk, de még nem találkoztunk egy taktikailag annyira fegyelmezett csapattal, mint az U. Sajnos ilyen pályánk van, ezen kell játszanunk” – tette hozzá Tăbârcă.
A Marosvásárhelyi FCM sorozatban harmadszor játszott egy újonc ellen, ám a Ceahlăul otthonában már nem sikerült nyernie: bár Bumba szépségdíjas, átemelős góljával az erdélyi csapat szerzett vezetést, a második félidőben lassacskán magukhoz tértek az azt megelőzően nem sok vizet zavaró hazaiak, és a hajrában kiegyenlítettek. A Brassót két kiállítással és egy öngóllal „segítette hozzá” a győzelemhez a vendég Astra.
Liga 1, 16. forduló: Ceahlăul Piatra Neamţ–Marosvásárhelyi FCM 1-1 (Cebotaru 84., ill. Bumba 11.), Concordia Chiajna–Szászmedgyesi Gaz Metan 0-0, FC Vaslui–Galaci Oţelul 1-0 (Wesley 11.), Kolozsvári CFR–Mioveni 3-0 (Dică 52. – öngól, Lionn 72., Kapetanosz 91.), Nagyszebeni Voinţa–Kolozsvári U 0-0, FC Brassó–Astra Ploieşti 2-0 (P. Moutinho 18., B. Miguel 36. – öngól), Petrolul Ploieşti–Pandurii Tîrgu Jiu 0-0. A Rapid–Sportul Studenţesc meccs lapzárta után ért véget, a Dinamo–Steaua derbit ma rendezik (Digi Sport 1, 20.30).
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.