Cseh László olimpiai bronzérmes

Cseh László bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban csütörtökön a londoni olimpián.

2012. augusztus 03., 10:562012. augusztus 03., 10:56

A szám pekingi ezüstérmese 1:56.22 perccel csapott a célba a két amerikai szupersztár, Michael Phelps és Ryan Lochte mögött. Közülük előbbi, aki minden idők legeredményesebb olimpikonja, pályafutása 16. aranyát és 20. érmét nyerte az ötkarikás játékokon. Phelps egyúttal az első férfi úszó, akinek egymást követő három olimpián sikerült ugyanabban a számban diadalmaskodnia.

Cseh pillangón jól tartotta magát, majd háton és mellen nagyon megnőtt közte és az élen haladó amerikaiak között a különbség, de még a harmadik helyen tempózó brazil Pereirától is egy testhosszal le volt maradva, azonban gyorson utóbbit lehajrázva megszerezte a bronzérmet.

„Az első százat borzasztóan úsztam, a végén, gyorson viszont sikerült lehajráznom a brazilt, és meglett a bronz, ami nagyon kellett a 400 vegyes és a 200 pillangó kudarca után. Mivel örök elégedtelen vagyok, csak kis boldogságot érzek a bronzérem miatt, de a célba éréskor megerősödött bennem az elhatározás, hogy folytatom tovább, egészen a riói olimpiáig” - nyilatkozta Cseh László az MTI-nek az eredményhirdetést követően.

Arra kérdésre, hogy látja utólag a két balsikerű versenyét, így válaszolt: „A 400-at nagyon elrontottam, Phelps oldalvizén akartam célba érni, ahelyett, hogy beleadtam volna apait-anyait, mert akkor nem esek ki kilencedikként. Ilyet többet nem csinálok, butaság volt, nem szabad taktikázni, inkább reggel is ússzam ki magam, ezt a hibát, amit itt elkövettem, nem akarom többet megismételni. A 200 pillangó nem volt az igazi, az ottani gyenge szereplésemet én az önbizalomhiányra vezetem vissza, ez már a 400 vegyes utóhatása volt. Fel kell tennem a kérdést, és választ is kell adnom majd rá, hogy érdemes-e erőltetnem a jövőben is a pillangót. Hogy mára összeszedtem magam, az is kellett, hogy kibeszéltem magamból a bajaimat, jó, hogy a dobogó alsó fokát azért sikerült megcsípnem.”

„Cseh Laci ma brit oroszlánként harcolt, de kellett is, hiszen így legalább meglett a bronz. Gyakorlatlag azonban itt hagyott Londonban két érmet, s ilyenkor bánatos az ember.” - összegzett Kiss László szövetségi kapitány, aki egyszersmind kárhoztatta azokat a sportkórházi orvosokat, akik még az olimpiai kiutazás előtt különféle méréseket végeztek el Cseh László terhelhetőségével, felkészültségi állapotával kapcsolatosan. „Ezek az orvosok anélkül szóltak bele a szakmai munkába, hogy Laci edzőjével vagy velem, a szövetségi kapitánnyal beszéltek volna. Az ügyet nem hagyjuk szó nélkül, már jeleztük a Magyar Olimpiai Bizottságnak kifogásainkat. Egy versenyző felkészítése csapatmunka, s egy team csak akkor jó, ha a tagjai összedolgoznak a közös siker érdekében.”

Cseh a londoni magyar küldöttség ötödik érmét szerezte. Gyurta Dániel szerdai, 200 m mellen és Szilágyi Áron vasárnap kardban aratott diadala előtt két cselgáncsozó végzett dobogós helyen: a 48 kg-os Csernoviczki Éva szombaton bronzot, a 66 kilós Ungvári Miklós pedig vasárnap ezüstöt nyert.

Eredmények – férfi 200 m vegyes, olimpiai bajnok:

1. Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:54.27 perc

2. Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:54.90

3. CSEH LÁSZLÓ 1:56.22

 

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK