2012. május 16., 07:522012. május 16., 07:52
„Az elmúlt évben szövetségünk pénzügyi stabilitása helyreállt, vannak forrásaink a következő évek fejlesztéseihez, továbbá az infrastruktúra és az utánpótlás-nevelés terén is van előrelépés – mondta Csányi. – A fiatalok létszámának növekedése azt mutatja, van igény a magyar futballra.”
Az elnök kiemelte, az MLSZ mérlegfőösszege a tavalyi 3,8 milliárd forintról 11,4 milliárdra emelkedett. Az utolsó szalmaszálnak nevezte a társaságiadó-kedvezményt, amelynek segítségével 13,3 milliárdot tudtak lehívni, illetve utánpótlás-nevelésre és infrastruktúra-fejlesztésre felhasználni a sportszervezetek. Csányi Sándor hozzátette, a következő szezonra 1500 beérkező pályázattal számolnak, az igények elérhetik a 60 milliárd forintot is.
A Magyar Labdarúgó-szövetségnek is joga volt TAO-igények benyújtására, s végül 4,2 milliárd forintnyi támogatást hagytak jóvá a szövetség számára. Csányi hangsúlyozta: jelentősen nőhetnek a televíziós jogdíjakból származó bevételek a közeljövőben, majd beszélt a kiadásokról, és részletezte a közelmúlt legfőbb eseményeit.
Berzi Sándor alelnök felhívta a figyelmet a világfutball legnagyobb adminisztratív eseményére, a jövő heti budapesti FIFA-kongresszusra, amelyet 1909 és 1930 után harmadik alkalommal rendez meg a Magyar Labdarúgó-szövetség, immár 208 tagország képviselője számára.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.