Címvédőt vert a HSC, élen a Brassó

A Csíkszeredai HSC a címvédő Dab.Docler legyőzése után, a Brassói Corona Wolves pedig a Mol Liga élén állva várja a szűk két hétre félbeszakadó magyar–román–szlovák jégkorongbajnokság folytatását.

Krónika

2013. november 04., 14:312013. november 04., 14:31

2013. november 04., 14:342013. november 04., 14:34

A székelyföldi együttes a vendég Ferencvárostól pénteken elszenvedett súlyos vereség (6-2) tudatában várta vasárnap este a dunaújvárosiak látogatását, akik szintén a javítás reményében léptek jégre a Vákár Lajos Műjégpályán, hiszen két nappal korábban kikaptak Brassóban (3-1). A HSC és a Dab ötödször találkozott ebben a hokiidényben, és a csíkiak eddig csak megszorítani tudták ellenfelüket, legyőzni nem.

Az első percekben valamivel aktívabbak voltak a vendégek, és a 3. percben, emberelőnyben Somogyi mattolta Ruczujt. A címvédő támadásban maradt, de a csíki hálóőr több alkalommal is megmentette csapatát. A harmad második felére felébredt a hazai gárda, és átvette a játék irányítását. A 14. percben előbb Hruby egyenlített emberelőnyben egy kékvonalas lövéssel, majd két percre rá Molnár Zsombor lőtt Sevela füle mögé.

Bejött Lundh vakmerősége
A második, küzdelmes játékrészben nem született gól, így a harmadikban már többet kellett kockáztatnia a Dabnak. A nagy igyekezet következtében az 53. percben kettős emberhátrányba kerültek a vendégek, de Gál Sándor tanítványai elszórakozták a lehetőségeket. Másfél perccel a vége előtt az újvárosiak lehozták Sevela kapust, de korongot szerzett a HSC, és Huba csak szabálytalanság árán tudta megakadályozni a gólhelyzetet. Így hátrányba került a Dunaújváros, de Stephan Lundh vezetőedző újra kockáztatott, és ismét lecserélte Sevelát.

A vakmerőség pedig bevált: 9 másodperccel a vége előtt Szappanos egyenlített. A hazaiak vitatták a gól érvényességét, mivel szerintük a gólszerző rúgta a korongot, ennek ellenére a játékvezetők megadták a gólt. Jöhetett a hosszabbítás, amely során másfél percig még előnyben játszhatott a HSC – ezt nem kellett végigjátszani, mivel Hruby óriási bombagóllal vetett véget a meccsnek (3-2).

Gál Sándor sajnálja az elvesztett pontot
Gál Sándor, a HSC trénere nem igazán örült a két pontnak, inkább az elvesztettet sajnálta. „Nagyon csalódott vagyok, hogy elvesztettünk egy létfontosságú pontot, lehet, hogy a végelszámolásnál sokat fog ez számítani. Ilyen hibákat nem szabad elkövetni, mint amilyenek mi követtünk el. Kezünkben volt a mérkőzés, a vége előtt pár perccel kettős előnybe kerültünk, amit nem úgy játszottunk meg, ahogy elterveztük.” A szakember – aki szintén úgy gondolta, nem volt szabályos a vendégek egyenlítő gólja – hozzátette, ha azt akarják, hogy bekerüljenek a rájátszásba, akkor ilyen hibákat nem szabad elkövetniük.

Stephan Lundh, a Dab trénere szerint csapata elfáradt a Kontinentális Kupa október végi tornáján – amelyen a magyar csapat hazai pályán kiharcolta a továbbjutást, többek között a HSC büntetőkkel történt legyőzésének köszönhetően –, így most annak örül a legjobban, hogy közel kéthetes szünet következik a Mol Ligában a válogatottak meccsei miatt.

Elégedetlen éllovas
A folytatást a táblázat éléről várja a Brassói Corona, amely a címvédő legyőzése után vasárnap a Ferencvárost is legyűrte, igaz, csak a hosszabbításban. Az FTC kétszer is vezetett a Wolves otthonában, ám a hazaiak rendre kiegyenlítettek, majd – a gólt nélküli utolsó harmad után – a hosszabbításban megszerezték a két pontot (3-2).

„Az első harmadunk katasztrofális volt, A második már egy picit jobban sikerült. A harmadik harmad nézett ki a legjobban, sok lehetőségünk volt a győzelem megszerzéséhez, de elpuskáztuk ezeket – értékelt Greg Lindqvist, a brassóiak trénere. – Ez egy olyan nap volt, amikor nem voltunk elég jók a három ponthoz. Nem mondhatom, hogy teljesen boldog vagyok ezzel, de ezt kell szeretnünk. Annak viszont mindenképpen nagyon örülök, hogy mi vezetjük a Mol Ligát.”

A hétvégén a válogatottak bizonyíthatnak: a csak csíki és brassói játékosokból álló romániai válogatott Magyarországon, a budapesti MME Négy Nemzet Tornáján szerepel, ahol a házigazdák mellett Ukrajnával és Lengyelországgal is összeméri erejét.

Mol Liga, vasárnapi eredmények:

Csíkszeredai HSC–Dunaújvárosi Dab.Docler 3-2 – hosszabbítás után (2-1, 0-0, 0-1, 1-0). Gólszerzők: Hruby (14., 61.), Novak (16.), ill. Somogyi (3.), Szappanos (60.).

Brassói Corona Wolves–Ferencváros 3-2 – hosszabbítás után (0-1, 2-1, 0-0, 1-0). Gólszerzők: Antal Zsombor (21.), Gliga (37.), Wehrs (62.), ill. Ölander (6.), Ojanen (25.).

Érsekújvári HC–Miskolci Jegesmedvék 5-2 (2-1, 2-0, 1-1).

A Mol Liga állása: 1. Brassó 39 pont/21 mérkőzés, 2. Érsekújvár 38/19, 3. Dunaújváros 36/19, 4. Miskolc 34/21, 5. Ferencváros 30/21, 6. Csíkszereda 30/19, 7. Újpest 3/20.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 26., hétfő

Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről

Szabadságvesztéssel járó három törvénytelenséget is elkövetett az a Kolozs megyei férfi, akit Szilágy megyében állítottak meg a rendőrök. A jogosítvány nélkül személyautóba ülő gépkocsivezetőről kiderült, hogy a járművével sem volt semmi rendben.

Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.

Ízek a világ körül: falafel
Ízek a világ körül: falafel
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

2025. január 18., szombat

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI

A romániai kritikus infrastruktúra elleni szabotázsakciót hiúsított meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – erről maga a szolgálat tájékoztatta a nyilvánosságot egy közleményben.

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI
2024. december 19., csütörtök

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába

Nyilvános vécé borzolja a kedélyeket Kárpátalján: az ungvári városvezetés a Petőfi téren, a költő szobra mellett építené meg az illemhelyet, ami ellen a magyar szervezetek tiltakoznak.

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába
2024. október 15., kedd

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek

Próbaútra indult az aradi Astra Vagoane és a kínai Qingdao Sifang gördülőállomány-gyártó vállalat együttműködésében 2021-ben gyártott új elektromos vonat Romániában.

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek
2024. szeptember 24., kedd

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját

Újabb vezető közéleti szereplőt gyanúsítottak meg plágiummal: ezúttal Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója került célkeresztbe.

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját
2024. augusztus 05., hétfő

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket

Az F-16-os vadászrepülőgépek megérkezése Ukrajnába azt jelenti, hogy „több lelőtt rakéta és repülőgép lesz, amelyeket az orosz bűnözők ukrán városok megtámadására használnak” – szögezte le Olekszandr Szirszkij főparancsnok vasárnap este.

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket
2024. június 30., vasárnap

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő

Elhunyt vasárnap 87 éves korában Ileana Stana Ionescu színésznő. Halálhírét a Bukaresti Nemzeti Színház jelentette be a Facebook-oldalán.

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő
Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő
2024. június 30., vasárnap

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő

2024. április 21., vasárnap

Megesik, hogy ittasan dolgoznak a mozdonyvezetők és vasúti alkalmazottak, a rendőrség ellenőrzéseket folytat

Több vasutast, mozdonyvezetőt is ittasan kaptak el a munkahelyén – derül ki abból a felmérésből, amelyet az év első három hónapjában végzett a Román Rendőrség a Román Vasútbiztonsági Hatóság (ASFR) képviselőivel közösen.

Megesik, hogy ittasan dolgoznak a mozdonyvezetők és vasúti alkalmazottak, a rendőrség ellenőrzéseket folytat
2024. március 27., szerda

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok

Egy tanulót kórházba szállítottak, két másikat pedig őrizetbe vett a rendőrség szerda reggel Aradon egy utcai konfliktust követően.

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok