Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő

•  Fotó: Facebook/Florin Negruțiu

Fotó: Facebook/Florin Negruțiu

Elhunyt vasárnap 87 éves korában Ileana Stana Ionescu színésznő. Halálhírét a Bukaresti Nemzeti Színház jelentette be a Facebook-oldalán.

Krónika

2024. június 30., 18:352024. június 30., 18:35

A bejegyzés szerint Ileana Stana Ionescu kivételes tehetségű, lendülettel és spontaneitással teli, összetéveszthetetlen hangszínű színházi személyiség volt, aki

több mint 60 éves pályafutása során számos karaktert személyesített meg a színpadon, a filmvásznon és a televíziók képernyőjén egyaránt. A színésznőt július 2-án temetik a bukaresti Bellu temetőben.

Ileana Stana Ionescu 1936. szeptember 14-én született a Hunyad megyei Brádon, édesanyja olasz származású volt. Pályáját 19 évesen a resicabányai színháznál kezdte, majd a Piatra-Neamţ-i színháznál folytatta. Az utóbbi intézményben felfigyelt rá Radu Beligan, aki a Bukaresti Nemzeti Színházhoz (TNB) irányította.

Az első filmszerepét 1964-ben kapta, a TNB színpadán pedig 1965-ben debütált Florin Piersic oldalán egy Dosztojevszkij-darabban. Pályafutása során számos filmben, színházi előadásban és tévéjátékban játszott, és több rangos elismerésben részesült.

A 2000-2004-es ciklusban a romániai olasz kisebbség parlamenti képviselője volt, tájékoztat az Agerpres hírügynökség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 18., szombat

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI

A romániai kritikus infrastruktúra elleni szabotázsakciót hiúsított meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – erről maga a szolgálat tájékoztatta a nyilvánosságot egy közleményben.

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI
2024. december 19., csütörtök

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába

Nyilvános vécé borzolja a kedélyeket Kárpátalján: az ungvári városvezetés a Petőfi téren, a költő szobra mellett építené meg az illemhelyet, ami ellen a magyar szervezetek tiltakoznak.

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába
2024. október 15., kedd

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek

Próbaútra indult az aradi Astra Vagoane és a kínai Qingdao Sifang gördülőállomány-gyártó vállalat együttműködésében 2021-ben gyártott új elektromos vonat Romániában.

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek
2024. szeptember 24., kedd

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját

Újabb vezető közéleti szereplőt gyanúsítottak meg plágiummal: ezúttal Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója került célkeresztbe.

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját
2024. augusztus 05., hétfő

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket

Az F-16-os vadászrepülőgépek megérkezése Ukrajnába azt jelenti, hogy „több lelőtt rakéta és repülőgép lesz, amelyeket az orosz bűnözők ukrán városok megtámadására használnak” – szögezte le Olekszandr Szirszkij főparancsnok vasárnap este.

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket
2024. április 21., vasárnap

Megesik, hogy ittasan dolgoznak a mozdonyvezetők és vasúti alkalmazottak, a rendőrség ellenőrzéseket folytat

Több vasutast, mozdonyvezetőt is ittasan kaptak el a munkahelyén – derül ki abból a felmérésből, amelyet az év első három hónapjában végzett a Román Rendőrség a Román Vasútbiztonsági Hatóság (ASFR) képviselőivel közösen.

Megesik, hogy ittasan dolgoznak a mozdonyvezetők és vasúti alkalmazottak, a rendőrség ellenőrzéseket folytat
2024. március 27., szerda

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok

Egy tanulót kórházba szállítottak, két másikat pedig őrizetbe vett a rendőrség szerda reggel Aradon egy utcai konfliktust követően.

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok
2024. március 21., csütörtök

Szováta, Parajd, Korond az elmúlt századokban – Sóvidék fürdőéletének történetét mutatják be Bukarestben

Sóvidék fürdőinek bemutatásával folytatódik a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilágot ismertető kiállítássorozata – közölte a szervező intézmény.

Szováta, Parajd, Korond az elmúlt századokban – Sóvidék fürdőéletének történetét mutatják be Bukarestben
2024. március 19., kedd

Már a lottótársaság alkalmazottai is tüntetnek, és sztrájkkal fenyegetnek, mivel féltik a jövedelmüket

Tüntetést tart kedden 10 és 12 óra között a pénzügyminisztérium épülete előtt a Román Lottótársaság Országos Szakszervezete, mert a kormány nem teljesítette azt a követelésüket, hogy a vállalat alkalmazottai mentesüljenek a bérüket csökkentő törvény alól.

Már a lottótársaság alkalmazottai is tüntetnek, és sztrájkkal fenyegetnek, mivel féltik a jövedelmüket
2024. február 29., csütörtök

Kelemen Hunor: nincs empátiája a magyarokkal szemben a Maros megyei prefektusnak

Felháborítónak nevezte csütörtökön Kelemen Hunor, hogy a Maros megyei prefektus megtámadott a bíróságon egy olyan határozatot, amelyik „a természetes mederbe terelte volna” a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyét.

Kelemen Hunor: nincs empátiája a magyarokkal szemben a Maros megyei prefektusnak