Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről

Szilágy

A Szilágy megyében lebukott sofőrrel semmi nem volt rendben – Képünk illusztráció

Fotó: Román rendőrség

Szabadságvesztéssel járó három törvénytelenséget is elkövetett az a Kolozs megyei férfi, akit Szilágy megyében állítottak meg a rendőrök. A jogosítvány nélkül személyautóba ülő gépkocsivezetőről a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság munkatársai kiderítették, hogy a járművével sem volt semmi rendben.

Krónika

2025. május 26., 15:572025. május 26., 15:57

Azt tartja a közmondás, hogy akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. Ez a mondás ráillik azokra a sofőrökre is, akik úgy követnek el közúti szabálytalanságot, hogy tudják, ha lebuknak, akkor más szabálytalanság is kiderülhet róluk. Így járt az a Kolozs megyei Cegéből származó férfi, akinek egy korábbi szabálysértésért a rendőrök felfüggesztették a vezetői engedélyét, ennek ellenére mégis kormánykerékhez ült. A Szilágy megyébe tartó utazás azonban balul ütött ki, mert csak Alsóegregy (Românași) faluig jutott el:

az almásszsentmihályi 2-es számú vidéki rendőrőrs egyenruhásai gyorshajtás miatt állították meg a 34 éves férfit, az ellenőrzés során pedig felszínre kerültek a bűnvádi eljárásba torkolló szabálysértések is.

A felfüggesztett jogosítvány ellenére gépkocsit vezető Kolozs megyei férfiről a gépkocsi papírjainak átvizsgálása során az is kiderült, hogy a gépjárműre felszerelt rendszámtáblák egy másik autóhoz tartoznak, valamint az általa vezetett jármű hivatalosan ki lett vonva a forgalomból.

A Szilágy megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatója szerint az ügyben eljárás indult járművezetés vezetői engedély nélkül, nem forgalomban lévő jármű közúti közlekedésbe helyezése vagy vezetése, illetve hamis rendszámmal ellátott jármű közlekedésbe helyezése vagy vezetése bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Az elkövető megúszta előzetes letartóztatás nélkül – a Büntető Törvénykönyv szerint ilyen esetben előzetes letartóztatás is lehetséges, ha a sofőr visszaeső vagy más súlyosbító körülmény is fennáll (pl. alkohol, hamis rendszám, baleset okozása) –, de a bűnügyi eljárást követően a bíróság több év börtönbüntetést szabhat ki rá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.

Ízek a világ körül: falafel
Ízek a világ körül: falafel
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

2025. január 18., szombat

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI

A romániai kritikus infrastruktúra elleni szabotázsakciót hiúsított meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – erről maga a szolgálat tájékoztatta a nyilvánosságot egy közleményben.

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI
2024. december 19., csütörtök

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába

Nyilvános vécé borzolja a kedélyeket Kárpátalján: az ungvári városvezetés a Petőfi téren, a költő szobra mellett építené meg az illemhelyet, ami ellen a magyar szervezetek tiltakoznak.

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába
2024. október 15., kedd

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek

Próbaútra indult az aradi Astra Vagoane és a kínai Qingdao Sifang gördülőállomány-gyártó vállalat együttműködésében 2021-ben gyártott új elektromos vonat Romániában.

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek
2024. szeptember 24., kedd

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját

Újabb vezető közéleti szereplőt gyanúsítottak meg plágiummal: ezúttal Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója került célkeresztbe.

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját
2024. augusztus 05., hétfő

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket

Az F-16-os vadászrepülőgépek megérkezése Ukrajnába azt jelenti, hogy „több lelőtt rakéta és repülőgép lesz, amelyeket az orosz bűnözők ukrán városok megtámadására használnak” – szögezte le Olekszandr Szirszkij főparancsnok vasárnap este.

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket
2024. június 30., vasárnap

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő

Elhunyt vasárnap 87 éves korában Ileana Stana Ionescu színésznő. Halálhírét a Bukaresti Nemzeti Színház jelentette be a Facebook-oldalán.

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő
Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő
2024. június 30., vasárnap

Elhunyt Ileana Stana Ionescu színésznő

2024. április 21., vasárnap

Megesik, hogy ittasan dolgoznak a mozdonyvezetők és vasúti alkalmazottak, a rendőrség ellenőrzéseket folytat

Több vasutast, mozdonyvezetőt is ittasan kaptak el a munkahelyén – derül ki abból a felmérésből, amelyet az év első három hónapjában végzett a Román Rendőrség a Román Vasútbiztonsági Hatóság (ASFR) képviselőivel közösen.

Megesik, hogy ittasan dolgoznak a mozdonyvezetők és vasúti alkalmazottak, a rendőrség ellenőrzéseket folytat
2024. március 27., szerda

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok

Egy tanulót kórházba szállítottak, két másikat pedig őrizetbe vett a rendőrség szerda reggel Aradon egy utcai konfliktust követően.

FRISSÍTVE – Előzetes letartóztatásba kerültek a verekedős aradi diákok
2024. március 21., csütörtök

Szováta, Parajd, Korond az elmúlt századokban – Sóvidék fürdőéletének történetét mutatják be Bukarestben

Sóvidék fürdőinek bemutatásával folytatódik a bukaresti Liszt Intézet Kárpát-medencei fürdővilágot ismertető kiállítássorozata – közölte a szervező intézmény.

Szováta, Parajd, Korond az elmúlt századokban – Sóvidék fürdőéletének történetét mutatják be Bukarestben