Botrány Vásárhelyen

Megkezdődött a tisztogatás a Dinamo ellen hazai pályán elszenvedett 6-2-es vereség után a Marosvásárhelyi FCM futballcsapata háza táján. A vezetőség megvált Flavius Moldovantól, a csapat középhátvédjétől, ugyanakkor más játékosok menesztését sem zárta ki. A klubnál uralkodó hangulat miatt már a szombati meccs közben lemondott Vlad Amariei sajtószóvivő, és a stadion mikrofonját átadta Ioan Chioreannak, a városháza egyik sajtósának.

Szucher Ervin

2010. augusztus 26., 09:462010. augusztus 26., 09:46

„Statiszták nem kellenek”

Az újonc Liga 1-es csapat vezetősége legalább három gólban találta vétkesnek a 35 éves Flavius Moldovant, mi több, a csapat játékosaival folytatott megbeszélésen az is felmerült, hogy a védő esetleg eladta a meccset a Dinamónak. „Buta emberek ostoba feltevései” – reagált a vádakra a tapasztalt hátvéd, aki továbbá leszögezte: nem hagyja annyiban a szerződésének egyoldalú felbontását. Ioan Nucu Man klubelnök szerint mások is Moldovan sorsára juthatnak, amennyiben hasonlóan gyenge teljesítményt nyújtanak. „Nem statisztának jöttünk az első osztályba. Mostantól kezdve minden játékosnak azzal a tudattal kell játszania, hogy a következő lehet az utolsó meccse az FCM színeiben. Aki pályán van, és nem akar futballozni, szabadon elmehet, függetlenül attól, hogy hívják” – nyilatkozta Ioan Nucu Man.

A Dinamo elleni meccsen már az első percekben körvonalazódó vereség nem csak a játékosok további sorsát érintette. Vlad Amariei sajtószóvivő és bemondó a találkozó 33. percében elhagyta a stadiont. Helyét Ioan Chiorean vette át, aki a versenyszabályzatot megszegve mindegyre drukkolásra biztatta a lelátókat zsúfolásig megtöltő szurkolókat.

A LPF megdorgálta a vásárhelyi klubvezetést

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) erre reagálva „kulturáltabb hozzáállást” vár el a Marosvásárhelyi FCM klubvezetőitől és versenyszervezőitől. A kijelentést Adrian Ionescu, a LPF versenyszervező osztályának illetékese tette, miután a Krónika a közönség hangosbemondón keresztül történő, ötpercenként ismételgetett buzdítása kapcsán kérdezte. A mérkőzés 33. percében beugró Chiorean szlogenekkel is szolgált, amit a közönség az elején még szorgalmasan ismételgetett, ám a későbbi felhívásokra nem reagált. Ezzel szemben a „cserebemondó” elmulasztotta civilizált magatartásra inteni a Dinamo mintegy 150–200 drukkerét, akik időnként rázendítettek az „Afară! Afară cu ungurii din ţară!” (Ki a magyarokkal az országból!) rigmusukra.
A meccs első félórájában a stadion mikrofonjánál a klub sajtószóvivője, Vlad Amariei ült, akit a város alpolgármestere, Claudiu Maior arra szeretett volna rávenni, hogy egy drót nélküli mikrofonnal lépjen ki a lelátóra, és a Marosvásárhelyi FCM-t buzdító skandálásra biztassa a nézősereget. Azonban Amariei a Hivatásos Labdarúgóliga és a Román Labdarúgó-szövetség versenyszabályaira hivatkozva nem volt hajlandó túllépni bemondói hatáskörét és azonnali hatállyal beadta felmondását. A klub vezetősége jobb belátásra szerette volna bírni, azonban sikertelenül. „Ezt a bohóckodást csak olyan emberek kérhetik, akiknek sok közük nincs a labdarúgáshoz. Ha egy kicsit is értenének hozzá, tudnák, hogy sem a futballban, sem más sportágakban a stadion bemondója nem biztathatja ötpercenként az embereket arra, hogy drukkoljanak, illetve milyen szlogeneket kiáltsanak. Én erre nem vagyok kapható. A pohár akkor telt be, amikor Claudiu Maior alpolgármester dühbe gurult, és elkezdett káromkodni. A labdarúgó-szövetség két küldöttjével voltam, felálltam, és hazamentem” – mesélte el a történteket Amariei. A bemondó szerint az új kommentátor viselkedése miatt egy adott pillanatban a mérkőzést élőben közvetítő Digi Sport tévéadó is fontolóra vette az egyenes adás megszakítását. A klub vezetői közül többen is elnézést kértek az ismert sportújságírótól, a város alpolgármestere és a csapat menedzsere, Maior viszont már saját sajtósa, Ioan Chiorean személyében kijelölte Amariei ideiglenes utódját.

A közönség állandó, szabálytalan buzdítása tegnap a LPF-nél is terítékre került. „Régebben még előfordult ilyesmi Vasluiban, de mostanság egyetlen klub vagy bemondó sem engedi meg magának, hogy ide alacsonyodjon. Mivel Vásárhelyen nem az ellenfél elleni szlogeneket ismételgetett a beugró bemondó, a LPF ezúttal nem büntet” – szögezte le lapunknak Adrian Ionescu.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek