Böhn a magyar kapitány

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A norvég Karl Erik Böhnt választotta a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának tegnap a magyar szövetség (MKSZ) elnöksége.

MTI

2011. augusztus 31., 09:102011. augusztus 31., 09:10

Ő az első külföldi szakvezető a nemzeti csapat élén. Megbízatása a 2016-os riói olimpia végéig szól, ám minden évben – attól függően, hogy sikerül-e kivívni az Eb-, illetve a vb-részvételt, valamint a kitűzött helyezéseket – felülvizsgálható, illetve felbontható. A jelöltek között volt még Hajdu János és Kovács Péter is, ám végül a skandináv szakemberre esett a választás. A korábbi szakvezető, Mátéfi Eszter június 12-én mondott le, miután a csapat a németek elleni világbajnoki selejtezőn alulmaradt, így nem jutott ki a decemberi vb-re, és szinte biztos, hogy a jövő évi londoni olimpián sem szerepelhet.

Böhn ezt megelőzően a Larvik vezetőedzője volt, élettársa pedig az a Heide Löke, aki a nyáron a Győri Audi ETO KC-hoz igazolt. Nagyrészt amiatt kellett távoznia a norvég klubtól, mert segítette párját a magyarországi átigazolásban. „Nagy kihívásnak tartom, hogy a magyar csapatot vezethetem. Szeretném a sikeres magyar és norvég stílust egyesíteni. Hat-hét hete vagyok Magyarországon, de sok minden lenyűgözött, például az, hogy milyen sokat edzenek a játékosok. Szeretném elérni, hogy Siti Beáta legyen a másodedzőm, remélem, elfogadja a felkérést. Azt viszont kiemelem: bárhova igazol a párom, Löke, én addig maradok a magyar válogatottnál, amíg a szerződésem szól” – mondta az angolul kommunikáló Böhn, aki játékosként szerepelt hazája válogatottjában, másod-, illetve vezetőedzőként pedig kilencszeres norvég bajnok és nyolcszoros norvég kupagyőztes. Az új kapitány október 19-én, az Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőn mutatkozik be. Négy nappal később Fehéroroszország lesz az ellenfél a sorozatban.

Vetési Iván, az MKSZ júniusban megválasztott új elnöke kiemelte: mivel a következő világversenyről, a decemberi brazíliai vb-ről lemaradt a csapat, olyan kapitányt szerettek volna kinevezni, aki hosszú távra és főállásban vállalja a felkérést: „Az volt a feladat, hogy megtaláljuk azt a személyt, aki visszavezeti a nemzeti csapatot a világ- és kontinentális tornákra, sikert és teljesítményt hozzon. Kinevezése nem ad minősítést a magyar edzőkről, időnként szükség van arra, hogy új impulzus, új szemlélet jöjjön. Ami a kinevezés anyagi oldalát illeti: Böhn munkája nem kerül többe, mintha magyar szakember látná el ezt a feladatot.”

A 46 éves Böhn kinevezésével végül nem ért célt az a „lobbi”, amely a hagyományokra, valamint a magyar kézilabdázás erejére és nemzetközi elfogadottságára hivatkozva elutasította, hogy külföldi kapitánya legyen a válogatottnak, amelynek még halvány esélye van, hogy londoni ötkarikás kvótát szerezzen. Amennyiben a decemberi brazíliai vb-n ugyanazok a csapatok végeznek a legjobb nyolc között, mint a tavalyi Eb-n, akkor a magyar együttes jövő tavasszal részt vehet az olimpiai selejtezőn.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben